Új időszámítás kezdődik az udvarhelyi színháznál

Tóth Árpád, Nagy Pál és Bekő Fóri Zenkő. Újdonságokról beszéltek •  Fotó: Barabás Ákos

Tóth Árpád, Nagy Pál és Bekő Fóri Zenkő. Újdonságokról beszéltek

Fotó: Barabás Ákos

A megszokottól eltérő események zajlanak a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban: újabb előadást visznek kávéházi környezetben színpadra, újraindítják a színházi nevelési programot, továbbá a következő évadtól új művészeti vezető veszi át Csurulya Csongor helyét.

Veres Réka

2017. május 29., 19:012017. május 29., 19:01

„Ki kell menni a színházból, a falak közül, erre az egyik lehetőség a kocsmaszínházi előadások rendezése” – ecsetelte a hétfő délután tartott sajtótájékoztatón Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója. Elmondta, az előadások készítése mellett ismét elkezdtek diákokkal is foglalkozni, újraindították a színházi nevelési programot, amelyre a következő évadtól még jobban odafigyelnek.

„Fincziski Andrea kollégámmal többször beszélgettünk arról, hogy nyitni kellene a diákok felé, jobban vonjunk be őket a színházi életbe.

A program érdekessége, hogy nem a színházról szól, hanem a színházat mint eszközt használja fel. Olyan, mint egy rendhagyó osztályfőnöki óra”

– magyarázta Bekő Fóri Zenkő programfelelős. Említette, hogy a kecskeméti Katona József Színháznak és a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak is van hasonló programja, utóbbitól hívták meg Kocsis Tünde rendező, drámapedagógust, aki az ESziK vagy Isszák? edukatív színházi különórákat vezeti. Több alkalommal sikerült gimnazistacsoportokkal együtt dolgozni, akikkel egy téma kapcsán beszélgettek, drámajátékokat végeztek, és megnéztek a témához kapcsolódó előadást a színházban, majd egy levezető foglalkozáson megbeszélték a látottakat.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A színházigazgató szerint azért igyekeznek nagyobb hangsúlyt fektetni a színházi nevelési programra, mert egyben népszerűsíti az intézményt is a fiatalabbak körében. Ennek kapcsán szeretnék, ha az elkövetkezőkben a diákok és tanárok igénylésére eljutnának az iskolákba is, így beszélgetve velük a különböző produkciókról.

Új művészeti vezető, új lendület

Új időszámítás veszi kezdetét a Tomcsa Sándor Színháznál, egyrészt azért is, mert Csurulya Csongor művészeti vezető az évad végén elhagyja a társulatot. Nagy Pál igazgató biztos abban, hogy Csurulya rendezőként még visszatér a társulathoz, ám távozásával

új művészeti vezetés lesz az intézménynél, és ezzel egy időben nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni az előadások melletti tevékenységekre és kísérő rendezvényekre.

Példaként említette a tavalyi március 15-ei megmozdulásukat. Az új szemléletmód viszont új munkatársakat is igényel az igazgató szerint, ezért

átszervezés lesz a társulat nem művészi részén.

Nagy Pál szerint mindezzel az intézmény alapításának jövőben esedékes huszadik évfordulójára készülnek. Arra törekednek, hogy minél inkább közösségi térré tegyék a színházat, és ne csak az épületben, hanem másik szlogenjükhöz – Színházban a város – igazodva megmutassák más vetületeit is. Erre szerinte szakemberekre van szükség. Nagy szerint még nem tisztázódott, hogy ki lesz a művészeti vezető, de mindenképp olyan személyt szeretnének, aki nyitott és érzékeny a székelyudvarhelyiek igényeire.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

„Nekünk kis létszámú társulatként nem megfelelő körülmények között nehéz feladat eleget tenni a színészek és a közönség igényeinek. Ez egy örökös kihívás, de most új lendülettel kezeljük. Ennek nem Csurulya Csongor volt az akadálya, viszont reméljük, a változás új impulzus lesz” – mondta Nagy Pál.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az elkövetkezőkben is szeretnének együtt dolgozni Zakariás Zalán rendezővel, továbbá a társulat művészeti tanácsa már összeállította a következő évad tervét, így jelenleg a kiegészítő programokon és a csapat összeállításán dolgoznak.

A társulat továbbra is férfiszínészeket keres.

Nagy Pál kérdésünkre kifejtette, hogy az a négy poszt, amelyet nemrégiben megszavazott az önkormányzati képviselő-testület, nem színészi állás volt, ám így kisegítő személyzettel bővült a társulat. A szerzői jogdíjas szerződéssel dolgozó színészekkel tárgyaltak, közülük senki sem távozik, csupán Kulcsár Székely Attila neve fog eltűnni – ő már korábban jelezte, hogy távozna, így az idei évadban már nem is osztottak ki neki szerepet.

Az évad utolsó előtti bemutatója

Az új bemutatóról, a Stop the tempo! című produkcióról Tóth Árpád rendező elmondta, hogy eltér a korábbi háromtól, hiszen azokkal a felolvasószínház határait feszegették. A hár omállomásos Plazma-kísérletet követően a negyedik előadás a rendező szerint már nem felolvasószínház lesz, hanem igazi színházi produkció, kávéházi környezetben. Tóth szerint annak ellenére, hogy párhuzamosan két előadáson dolgozott a társulat, így is jó lett a produkció. Úgy érzi, hogy aktuális társadalmi helyzetet dolgozott fel, a fiatalos hangvétel ellenére az idősebb nézők is élvezni fogják. A darabban Fincziski Andrea, Mezei Gabriella és Antal D. Csaba szerepel. Az előadás hossza egy óra és tíz perc. A hétfői bemutatón kívül kedden is színpadra viszik a székelyudvarhelyi G. Caféban, este fél kilenctől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Magyarországot hozták fel negatív példaként a bukaresti Európa-barát tüntetésen

Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.

Magyarországot hozták fel negatív példaként a bukaresti Európa-barát tüntetésen
2025. május 09., péntek

Még nem döntöttek a somostetői medvecsalád sorsáról

Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.

Még nem döntöttek a somostetői medvecsalád sorsáról
2025. május 09., péntek

Európa-párti tüntetést tartanak Bukarestben

Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.

Európa-párti tüntetést tartanak Bukarestben
2025. május 09., péntek

Mezítlábas ösvénnyel gazdagodott az óvoda – közös fejlesztés a jövő generációjáért

Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.

Mezítlábas ösvénnyel gazdagodott az óvoda – közös fejlesztés a jövő generációjáért
2025. május 09., péntek

Ingyenes melanomaszűrés indul Kovászna megyében

A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.

Ingyenes melanomaszűrés indul Kovászna megyében
2025. május 09., péntek

Példát mutattak a delneiek: játszóteret építtettek az iskola udvarán

A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.

Példát mutattak a delneiek: játszóteret építtettek az iskola udvarán
2025. május 09., péntek

Több mint negyven hivatásos tűzoltó dolgozik már a vízszivárgás megállításán a parajdi sóbányánál

Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.

Több mint negyven hivatásos tűzoltó dolgozik már a vízszivárgás megállításán a parajdi sóbányánál
2025. május 09., péntek

Előpataki fiatalok raboltak ki egy férfit Sepsiszentgyörgyön

Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.

Előpataki fiatalok raboltak ki egy férfit Sepsiszentgyörgyön
2025. május 09., péntek

Újabb hivatalosítás, kezdődhet az elnökválasztás második fordulójának kampánya

Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat, és ezzel kezdetét vette a második forduló kampánya. A választási kampány május 17-én, szombaton 7 órakor ér véget.

Újabb hivatalosítás, kezdődhet az elnökválasztás második fordulójának kampánya
2025. május 09., péntek

Ambrus Pál nevét vette fel az új szentegyházi sportcsarnok

Elkészült az új sportcsarnok Szentegyházán, amelyet Ambrus Pál helyi születésű birkózóbajnokról neveztek el az épület pénteki avatóünnepségén. A felszólalók a sport és az összefogás fontosságát hangsúlyozták.

Ambrus Pál nevét vette fel az új szentegyházi sportcsarnok