
Fotó: Pál Árpád
A legendából Petőfi Sándor vén körtefájaként ismert fa utódjának elültetése volt talán a legkiemelkedőbb momentuma a szerdai ünnepségnek Székelykeresztúron. Az istentiszteletek után a tömeg zászlókat lengetve vonult a város központjába, ahol a felszólalók az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékét felidézve a hazaszeretet fontosságát hangsúlyozták.
2017. március 15., 18:252017. március 15., 18:25
2017. március 15., 18:292017. március 15., 18:29
„Többszörösen szeretjük ezt az ünnepet. Mert nincs benne semmi olyan, ami megalkuvásra késztetne. (…) Mert nem emlékeztet semmi olyanra, ami miatt lesütött szemmel, szégyenkezve vagy piruló arccal kellene állnunk. Mert együtt jár vele az a reménység, hogy lesz még magyar értékeket, lelki és szellemi örökséget felvállaló, magát itthon jól érző ifjúság. Szeretjük ezt az ünnepet, mert arra emlékeztet, hogy vannak feladatok, megbízatások. Megérteti velünk, hogy nekünk kell elvégezni azt a munkát, amitől családjainknak jobb sorsa lesz és a székelység szülőföldjén maradhat” – fogalmazott ünnepi beszédében Rafai Emil keresztúri polgármester. Kiemelte, szülőföldünk megmaradásáért nem mástól kell segítséget várni, hanem magunknak kell áldozatot hoznunk.
Bíró Rozália parlamenti képviselő az 1848–49-es forradalom eszméit felelevenítve a hazaszeretet és a szabadság fontosságát hangsúlyozta.
Csemeteültetés a Gyárfás-kúriában. Petőfi eszménye erősebb lett
Fotó: Pál Árpád
„Mit tehetünk mi magyarok itt Székelyföldön, Erdélyben, Partiumban, számszerű kisebbségként, de nem nemzeti kisebbségként szülőföldünkön? Mi mást tehetünk, mint hogy helytállunk? Földbe gyökerezett lábbal, egyenes gerinccel, felemelt fejjel, hogy mindenki lássa, aki szemünkbe mer nézni, azt a nemzetszeretetet, amelyet őseinktől örököltünk” – mondta.
Balázs Barnabás, az Orbán Balázs Gimnázium tanulója a diákok nevében kijelentette, nem anyagiakban és nem is ideológiákban kell keresni a szabadságot, hanem lelkünkben. „Nemcsak akkor kell összefognunk, tettre késznek lennünk, emberséget gyakorolnunk, szeretetet tanúsítanunk, amikor már nagy a baj, hanem a hétköznapokban is” – fogalmazott. A beszédek után kulturális műsor következett.
Fotó: Pál Árpád
Petőfi Sándor utolsó estéjét elevenítette fel beszédében Sándor Zsigmond Ibolya muzeológus a Gyárfás-kúriában, ahol annak a körtefának az ivadékát ültették el, amely alatt a költő a halála előtti utolsó éjszakáját töltötte.
– fogalmazott a keresztúri Petőfi-kutató. Hangsúlyozta, számos legenda született a költő utolsó éjszakájáról, mégis hiszi, hogy a legendák azt az igazságot hordozzák, amely a keresztúriaknak talán a valóságnál is fontosabb. „Bár ama este után Petőfi soha nem tért vissza ide fizikai valójában, eszménye annál erősebben van jelen azóta is, hogy összetartson egy nemzetet. (…) Ma új csemete került a kihalt fa törzse mellé, hogy meglegyen a folytonosság, hogy tovább éljen Petőfi körtefája” – jelentette ki.
Fotó: Pál Árpád
A csemetét a helyi Zeyk Domokos Technológiai Líceum kertészeti osztályának tanulói oltották az egykori körtefa nagykedei utódjából, Hatos György keresztúri főkertész segítségével.
Díjazás
A március 15-ei megemlékezés részeként a délután hat órakor kezdődő gálaműsoron átadják a Pro Libertate-díjat a 88 éves Sándor Józsefnek a székelykeresztúri Petőfi-kultusz érdekében végzett munkássága elismeréseként.
Törökország idén vadászgépeket küld Észtországba és Romániába a NATO légtérrendészeti misszióinak keretében – jelentette be csütörtökön a török védelmi minisztérium.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Különösen hideg idő, fagyos éjszakák és reggelek, vegyes halmazállapotú csapadék és megélénkülő szél várható keddig Románia egész területén – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) csütörtökön kiadott figyelmeztető előrejelzéséből.
A kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más sérülékeny csoportokat ellátó bentlakásos intézményekben az egy főre jutó élelmezési keret összege.
Helyi költségvetés híján még csak visszafogottan terveznek a háromszéki önkormányzatok, így a gidófalvi is, amelynek polgármestere közösségi oldalán számolt be a tervekről.
Az igazságügyi törvények felülvizsgálatára létrehozott munkacsoport második ülésén a felek többek között megállapodtak abban, hogy egy öt évre szóló tervet dolgoznak ki az igazságszolgáltatásban tapasztalható munkaerőhiány kezelésére.
Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.
szóljon hozzá!