Új buszok a csíkszeredai tömegközlekedésben

Új és használt, a város tulajdonában levő buszok közlekednek nemsokára a csíkszeredai közszállításban. Lesz napi járat Hargitafürdőre, kevesebb lesz a sofőr, de jobb a kihasználtság – ígéri a városvezetés.

Kovács Attila

2009. december 22., 16:122009. december 22., 16:12

2009. december 22., 16:232009. december 22., 16:23

Galéria

Csíkszereda városi önkormányzata legutóbbi ülésén hagyott jóvá 1 millió 100 ezer lejes tőkeemelést a Közüzemek számára, ebből az összegből vásárolták meg a buszokat a versenytárgyalás után. Ráduly Róbert Kálmán polgármester úgy fogalmazott, ezek a buszok jelentik a karácsonyi ajándékot a városnak. Az új buszok közül négy vadonatúj, kissé átalakított Mercedes Sprinter kisbusz, Euro 4-es motorral, 30 férőhellyel, amelyek közül 11 ülőhely, 19 pedig állóhely. Két nagyobb jármű 1995-ös gyártású MAN autóbusz, ezek 60 személyt tudnak szállítani, 27-et ülő-, 33-at pedig állóhelyen.

Az útvonalak némiképp módosulnak február 1-től, az egy órás, csúcsidőben 30 perces járatsűrűség leginkább Somlyó, Taploca, Zsögöd, illetve a Hargita megyei kórház irányába lesz érezhető, ugyanakkor megmaradnak a Csibába és Fitódba közlekedő járatok, viszont a késő esti járatokat törlik. Lesz napi két járat Hargitafürdőre, egy reggel és egy délután.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Visszahódította a trónt a csíkszentkirályi roncsderbi korábbi uralkodója

Huszonkét autó, benzingőz, adrenalin, kifordítások, borulások, illetve egy kisebb ijedtség – ez jellemezte a 6. Csíkszentkirályi Roncsderbit szombaton.

Visszahódította a trónt a csíkszentkirályi roncsderbi korábbi uralkodója
2025. augusztus 23., szombat

Korszerűsítik a mezei utakat Madéfalva környékén

Folyamatban van több mezei útszakasz aszfaltozása Madéfalva környékén, ez a gazdáknak könnyíti meg termőföldjeik megközelítését, és elkerülhetik mezőgazdasági gépekkel a nagy forgalmú főutat. A szomszédos községek megközelítése is egyszerűbb lesz.

Korszerűsítik a mezei utakat Madéfalva környékén
2025. augusztus 22., péntek

Lakossági konzultáció lesz a felcsíki útfelújításról

Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.

Lakossági konzultáció lesz a felcsíki útfelújításról
2025. augusztus 22., péntek

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa

Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa
2025. augusztus 22., péntek

Hétvégén újra felbőgnek a motorok Csíkszentkirályon: kezdődik a roncsderbi

Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.

Hétvégén újra felbőgnek a motorok Csíkszentkirályon: kezdődik a roncsderbi
2025. augusztus 21., csütörtök

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban

Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban
2025. augusztus 20., szerda

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda

Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda
2025. augusztus 20., szerda

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is

Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is
2025. augusztus 19., kedd

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét

A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét
2025. augusztus 18., hétfő

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban

A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban