
Hosszú távon gondolkodnak. Felújítás helyett inkább új, biztonságos hidat építenek a régi helyére
Fotó: Barabás Ákos
Teljes útlezárásra, illetve a forgalom elterelésére számíthatnak hétfőtől azok, akik a Zeteváralja határában húzódó eltérőn közelítenék meg a Deságkapuként ismert turistahelyet. A korlátozást a Nagy-Küküllőn átívelő betonhíd újjáépítése miatt kell bevezetni.
2018. augusztus 26., 19:572018. augusztus 26., 19:57
„Már négy-öt éve keressük a megoldást a Deságkapu felé vezető úton lévő betonhíd rendbetételére, hiszen korlátai meghajoltak és szerkezete is repedezni kezdett” – fejtette ki lapunknak Nagy Attila zetelaki polgármester. Mint mondta, éppen ezért szakértői véleményt kértek, és kiderült, hogy több módon is orvosolhatók a gondok.
A projekt megvalósítása 700 ezer lejbe kerül, ebből 150 ezer lejt Hargita Megye Tanácsa finanszíroz, a többi pedig a helyi önkormányzatra hárul. „Ha egy kicsit többe is kerül egy új híd építése, hosszú távon úgyis jobb ez a megoldás” – magyarázta Nagy Attila.
Fotó: Barabás Ákos
A munka a híd elbontásával kezdődik, ezután építik fel a beton hídfőket, majd ezekre kerülnek az előregyártott hídelemek. Ezzel november végéig szeretnének elkészülni, hogy a fagyok ne tegyenek kárt az addig elvégzett munkában, ám ha az időjárás közbeszól,
A munkálatok idejére lezárják az érintett útszakaszt, így a Deságkapuhoz igyekvőknek a megyei úton Gyergyószentmiklós felé haladva a Nagy-Küküllő hídja utáni eltérőnél kell jobbra fordulniuk. „Egy kissé kanyargós mellékútról van szó, ahol azért
– fogalmazott Nagy Attila, hozzátéve, hogy az említett útszakaszt némileg fel fogják újítani, hogy egyszerűbb legyen a közlekedés.
XIV. Leó pápa kedden a délelőtti órákban megy be a Gemelli-klinikára – közölte a szentszéki sajtóközpont hétfőn.
Különleges helyzetben vannak a gyergyóremeteiek: az új hulladékgazdálkodási rendszerben nekik nem kell ugyan új szerződéseket kötniük, de aki többet szemetel, annak ott is többet kell majd fizetnie. Közben várják a korábban megígért új út építését.
Sorin Grindeanu szerint az előre hozott parlamenti választások kedvezőtlen forgatókönyv Románia számára, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) felkészül erre lehetőségre.
Több mint 20 ezer munkahelyet kínált 1370 munkaadó a végzősöknek szervezett országos állásbörzén – közölte hétfőn az Országos Munkaerő Ügynökség. Az intézmény adatai szerint a rendezvényen eddig 5135 álláskeresőnek ajánlottak munkát a helyszínen
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem kíván a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen kormányozni, ugyanakkor fontolóra veszi Luca Niculescu kabinetjének megszavazását – jelentette ki hétfőn a szenátus elnöke, Mircea Abrudean.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) állandó tanácsa hétfői ülésén felhatalmazta a párt vezetőségét, hogy folytassa a tárgyalásokat Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel a kormányalakításról és a kormányprogramról – jelentette be Sorin Grindeanu.
A Deloitte Property Index 2026 éves elemzése szerint Romániában emelkedtek a legnagyobb mértékben az ingatlanárak Európában 2025-ben, az árszint 14,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az átlagos négyzetméterár 1917 euróra emelkedett.
Idén augusztusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,4-szerese volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a romániaiakat érintő konkrét problémák sürgős megoldást igényelnek.
Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vezérigazgatója Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter kijelentéseire reagálva vasárnap este határozottan cáfolta az intézmény költségvetési visszaéléseivel kapcsolatos vádakat.
szóljon hozzá!