Ügyészségi eljárás a Székely Gárda tagjai ellen

A Magyar Gárda Mozgalom Wass Albert Zászlóalj Székely Szakasza idén tavasszal, április 6-án bejelentett figyelemfelkeltő akciót hajtott végre, amelyben három személy Csibi Barna, Szőcs Tibor és Puskás András Miklós vettek részt. Az akció során egy fából készült pannót helyeztek a csíkszeredai Nagyrét utca 16. szám mellé, amelyre a következő szöveget tartalmazó plakátot ragasztották: „Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál!”.

Létai Tibor

2010. augusztus 04., 17:402010. augusztus 04., 17:40

2010. augusztus 04., 17:572010. augusztus 04., 17:57

Galéria

Az akció miatt a romániai Hargita Megyei Törvényszék mellett működő Ügyészség 2010. július 29-én kelt határozatában közli, hogy az ügyészség bűnügyi eljárást kezdeményezett az akcióban részt vevő három személy ellen feltételezhetően hátrányos megkülönböztetésre való felbujtás vádjával, valamint egy fasiszta, rasszista vagy xenofób karakterű szervezet bejegyzése miatt.

Az érintettek furcsállják, hogy több hónap elteltével vádolják meg őket egy engedélyezett akció miatt, ahol semmiféle rendbontás nem történt. Nyilatkozatban a Székely Gárda Egyesület a többi között kifejti: „Meggyőződésünk, hogy a Románia alkotmányában és a nemzetközi jogrendben is szentesített véleménynyilvánítási szabadság jogunkba nemcsak a pozitív, hanem a negatív véleményünk kinyilvánításának joga is beletartozik, nemcsak a tapsolás, hanem a pfújolás joga is alapvető emberi jog... Ugyanakkor érvényesítettük azt a fogyasztóvédelemből ismert alapvető fogyasztói jogot, amely szerint minden fogyasztót megillet a vásárolni óhajtott termékeket célzó teljes körű informálás, amely optimálissá teszi a vásárlást” – áll a Székely Gárda Egyesület közleményében.

Szőcs Tibor, a Székely Gárda Egyesület elnöke az üggyel kapcsolatban elmondta: az áprilisi akciójukkal arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy az emberek ne a multiktól, hanem a helyi kiskereskedőktől vásároljanak. Szőcs: a késői bűnügyi eljárást megfélemlítő intézkedésnek tartja, az Eminescu utca névváltoztatása, valamint az általuk szervezett autonómiafórum miatt. Akcióikról az elmúlt napokban a helyi román sajtóban lejáratókampányt is folytattak – fogalmazott a Székely Gárda Egyesület elnöke, aki úgy gondolja, azért támadják őket, mert ki merik ejteni az autonómiát és a függetlenséget.

Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta, törvényes keretek között szeretnének működni, de egyesületük bejegyzését már másodjára utasítják el, pedig állítása szerint semmilyen rasszista tevékenységet nem folytatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán

A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
2026. augusztus 15., szombat

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan

Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan
2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
Hirdetés