Zöld Ház program: kiterjesztik a pályázók körét

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Újraindul a megújuló energiákat használó rendszerek megvásárlását támogató Zöld Ház program, de a projekt nevét Zöld Programra módosítják, ugyanis kiterjesztik a pályázók körét.

Széchely István

2015. szeptember 02., 12:292015. szeptember 02., 12:29

Újraindítja a Környezetvédelmi Minisztérium a Zöld Ház programot, az erről szóló kormányhatározat ezen a héten jelenik meg – jelentette be múlt héten a környezetvédelmi tárca vezetője. Graţiela Gavrilescu kifejtette, a program neve ezentúl nem Zöld Ház, hanem Zöld Program lesz, ugyanis a pályázók körét kiterjesztik a jogi személyekre is, tehát a jövőben magánvállalkozások is kérhetnek állami támogatást alternatív fűtésrendszerek megvásárlására. Korábban erre csak magánház-tulajdonosoknak és önkormányzatoknak, közintézményeknek volt lehetőségük. Az újrainduló programban a támogatott rendszerek körét is bővítik – jelentette be a környezetvédelmi miniszter.

A Korodi Attila, korábbi környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére elindított Zöld Ház programban 6–8 ezer lejes vissza nem térítendő támogatással ösztönözte az állam a megújuló energiákat hasznosító melegvíz- és fűtésrendszerek megvásárlását: a napkollektorok, valamint brikettel, pellettel vagy biomasszával működő kazánok beszerzésére 6 ezer lejt adott az állam, a hőszivattyús rendszerek megvásárlását pedig 8 ezer lejjel finanszírozta. A program országos szinten Hargita megyében volt a legsikeresebb, 2011-ben – a program elindításának utolsó évében – a napkollektorok megvásárlására elnyert támogatások tekintetében Hargita megye számított az ország legzöldebb megyéjének, de itt jegyezték fel a legtöbb pályázót is, összesen 1529-et. A következő évben nem indították el a projektet pénzhiány miatt, sőt – vélhetően szintén emiatt – kényszerlassulás állt be a 2011-es pályázatok elbírálási folyamatában is, olyannyira, hogy az utolsó 2011-es pályázók szerződései a napokban érkeztek meg Hargita megyébe.

Az összes Hargita megyei igénylési dossziét elbírálták az Országos Környezetvédelmi Alapnál, a jóváhagyott pályázatok esetében megérkeztek a kivitelezési szerződések is, az utolsó paksamétát éppen múlt héten kapta meg a megyei környezetvédelmi ügynökség, ez 65 szerződést tartalmaz, az utolsó az 1529-es számú – tájékoztatott Domokos László József, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője. Azt is közölte ugyanakkor, hogy a környezetvédelmi alap által elutasított szerződések esetében a pályázók egy része fellebbezést nyújtott be, mindössze azok esetében nincs még végleges döntés. A most érkezett szerződéseket 60 napon belül kell aláírniuk a pályázóknak a megyei környezetvédelmi ügynökségnél, a megkötött szerződéseket visszaküldik az Országos Környezetvédelmi Alaphoz, majd folyósítják a pályázók bankszámlájára a támogatási összeget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés