
Fotó: Veres Nándor
Megpróbáltak betörni a székelyudvarhelyi Kisköved utcai zálogházba szerdán hajnalban.
2015. június 17., 18:312015. június 17., 18:31
A tettesek – akiket még nem sikerült azonosítani – zsákmány nélkül, sietősen távoztak, miután aktiválták az egység riasztóját. Még az előtt sikerült elmenniük, hogy a biztonsági szakemberek és a rendőrség a helyszínre érkezett volna – tudtuk meg Gheorghe Filiptől, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
A betörők szándékához nem férhetett semmi kétség: nemcsak betörték az ablakot, hanem a rácsokat is leszakították róla – tette hozzá a szóvivő, akitől megtudtuk, az ügyben minősített lopási kísérlet, valamint rongálás címén indítottak kivizsgálást. A betörési kísérlet során okozott károkat mintegy 300 lejre becsülik. A riasztóberendezésen kívül a zálogháznál térfigyelő kamerák is vannak – ezek felvételei az esetleges szemtanúk nyilatkozataival nagyban segíthetik a nyomozást.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!