
Fotó: Thomas Campean
Néhány hét múlva megvásárolhatják egyenruhájukat a Tamási Áron Gimnázium újdonsült diákjai. Az uniformis jövő tanévtől zakóval is kiegészül – ezt a darabot csakis az iskolával partnerségben álló cégtől lehet beszerezni, az inget, szoknyát, nadrágot és az elemi iskolások ruháit azonban máshol is megvehetik a tanulók.
2014. július 31., 10:302014. július 31., 10:30
Idén szeptember 15-éig minden gimis egyenruhát ölthet: a kisebbek augusztus közepétől, a nagyok szeptember elsejétől vásárolhatják meg az uniformist az iskola partnerének Kossuth Lajos utcai üzletében – tudtuk meg Laczkó Györgytől, a Tamási Áron Gimnázium igazgatójától. A tanintézetben idén huszonöt előkészítős, harminc ötödikes és száznegyven kilencedik osztályos diák kezdi meg tanulmányait, a leendő gimiseket már az osztályok meghirdetésekor tájékoztatták arról, hogy az egyenruha viselése kötelező lesz. A gyerekek tehát eleve úgy jelentkeztek a tanintézetbe, hogy természetesnek vették a kikötést – mondta el az igazgató.
Máshol is megvehetik a ruhákat
Hozzáfűzte, az eddigi viselet mostanra zakóval is bővült: a lányok bordó, míg a fiúk sötétkék felsőt viselnek ősztől, amelybe a tanintézet címerét hímezték. A zakó csupán a partnerüzletben szerezhető be szeptember elejétől, de az 5–8., illetve 9–12. osztályos diákok nadrágjait, szoknyáit, ingeit, valamint az elemisek viseletének darabjait más üzletekben is meg lehet vásárolni, vagy akár meg is lehet varratni azokat – a kérés csupán annyi, hogy mintájában, színében és modelljét tekintve az előírásnak megfelelő legyen. Több székelyudvarhelyi ruhaüzlet kínálatában meg is találhatók a világoskék ingek és sötét színű szoknyák, nadrágok.
Száz lejes címeres zakók
Az iskolába bejutott gyerekek szüleinek már elküldték a részletes árlistát: eszerint egy 0–4. osztályos lány kockás ruhácskája 50, szoknyája 40, világoskék blúza 30 lejbe kerül, egy elemis fiú nadrágja bélés nélkül 60, bélelve 65, blúza 30 lejért vásárolható meg a Kossuth Lajos utcai üzletben. A későbbiekben kardigánt is terveznek a kicsiknek – árulta el az üzlet dolgozója, annak ára a lista szerint 65 lej lesz. Az 5–8-asok viselete ugyanolyan, mint a középiskolásoké, s az árak is nagyjából azonosak: az ingek egységesen ötven lejbe kerülnek, a kisebb és nagyobb lányok sötétkék nadrágját hetven, a fiúkét 75, valamint 80 lejért lehet beszerezni. A lányok kockás rakott szoknyája ötven lej– a nagyobb lányok választhatnak ceruzaszoknyát is ugyanennyiért. A bordó, női zakók kilencven, a sötétkékek száz lejbe kerülnek.
Nem kell többé rendelni
A korábbi szokástól eltérően idén már nem szükséges méretre rendelni az uniformist, ugyanis a ruhák számos méretben készen érkeznek az üzletbe, így a diákok azonnal hazavihetik azokat – mondta el az üzlet dolgozója. Hozzáfűzte, amiből volt megfelelő méretű, abból már adtak is el gimiseknek. Laczkó György kifejtette, idén tanév végén tartottak egyenruhabörzét, amelyen a különböző generációk végzősei továbbadhatták viseletüket a kisebbeknek. Az akció egyelőre még nem örvendett túl nagy sikernek, de továbbra is szeretnének ilyeneket szervezni, az elképzelések szerint ezek a tanévek elején és végén esedékesek.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!