Fotó: Pál Gábor
Idén négy ifjúsági projektet támogatott a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány égisze alatt működő Youth Bank. A csapat adománygyűjtő munkája azonban ezzel nem zárult le: a jövő évi projektek támogatását megcélzó, a Kuponfüzetre alapozó Youth Cardot adtak ki, amely árengedményekkel és több nyereménnyel is kecsegteti a felhasználókat.
2013. május 22., 16:002013. május 22., 16:00
2013. május 22., 16:052013. május 22., 16:05
Az SZKA Youth Bank programjának felhívására a tavaly októberi toborzót követően hat udvarhelyi középiskolából tizenöt diák jelentkezett, akik közül tízet választottak ki a programvezetők. „A Youth Bank adománygyűjtési akciói révén idén 1100 euró gyűlt össze, melyet a program partnere, az OTP Bank megduplázott” – mondta el Balogh Szabolcs programkoordinátor. A gyűjtési kampány három eseményen zajlott: az udvarhelyi karácsonyi vásáron, a szintén decemberben rendezett Mesevárosban, illetve a Youth Bank Star tehetségkutató versenyen. A YB-alapból ezúttal négy ifjúsági projekt támogatására futotta: a Kicsi Tadisz csapat Helló, tavasz néven különböző sporttevékenységeket, stafétajátékokat és vetélkedőket rendez majd, a Cerebrum pályaválasztási képzést tart XI. osztályos diákoknak, a Spartakós negyedik alkalommal rendez városi futballbajnokságot, a Hyvyys csapat pedig játékokkal ajándékozza meg és kulturális programokat rendez az udvarhelyi bentlakásokban élő, szociálisan hátrányos helyzetű árva gyerekeknek. Egyébként idén az adománygyűjtő kampány nem ért véget márciusban, az azóta befolyt összegeket a következő évi projektekre fordítják, hangsúlyozta a programvezető.
Újdonság, hogy a Kuponfüzet elvére alapozva Youth Card elnevezésű kedvezményes kártyát adott ki a Youth Bank, mely nemcsak árengedményekkel, hanem különböző nyereményekkel is csalogatja a diákokat. A kis kuponfüzet formájú kiadvány felmutatásával különböző kereskedelmi egységekben – a Trendi Szépségszalonban, a G. Caféban, a Park Étteremben, a Hanga, illetve az AWG üzletben – részesülnek kedvezményekben a felhasználók. A kártyákat fizetés előtt kell felmutatni, a vásárlás után pedig matricát kap a felhasználó, melyet a kártyába kell beragasztani. Ha a Youth Cardon bejelölt matricák helye mind betelt, akkor a kártyát a partner cégeknél lévő urnákba lehet bedobni, így azok kéthavonta sorsolásra kerülnek. A nyeremények listája folyamatosan bővül, egyebek mellett egy laptop, két darab 250 lejes OTP-bankkártya és több vásárlási utalvány talál majd gazdára. Youth Cardot a programban részt vevő önkéntes diákoknál vagy a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány székhelyén (Bethlen Gábor utca 55. szám) lehet vásárolni, ára 10 lej. További információk, használati útmutatók a www.szka.org honlapon olvashatók.
Csendben és méltósággal zajlott a 2005-ös árvíz tragikus eseményeire emlékező ünnepség Székelyszentléleken a templomban.
A 135-ös megyei út Küsmöd és Siklód közötti szakaszát lezárták, mert a talaj megcsúszott és több helyen beszakadt az út. A forgalmat a Maros megyei Szolokma felé terelik el, ahonnan csak egy keskeny, erdei úton lehet megközelíteni Siklódot.
A 2005. augusztus 23-i árvíz áldozataira, a katasztrófára, az azt követő összefogásra és újjáépítésre emlékeznek a Nyikómentén, az özönvíz napjának húszadik évfordulóján.
Több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani Székelyudvarhelyen csütörtökön is, mutatjuk, melyik helyszíneket érdemes kerülni a nap folyamán.
Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.
Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.
Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.
Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.
Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.
Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.
szóljon hozzá!