Villámhölgyek Keresztúron

Öt teljes jogú női tagot számlál a mintegy harmincfős székelykeresztúri Villám Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Szabó Rozáliával, Balázs Piroskával és Szali Évával, valamint Szali Mózessel, az egyesület elnökével a szertár udvarán, a csapat második otthonának számító helyszínen találkozunk.

„Magától jött, hogy mi is tagjai legyünk az egyesületnek” – mondja Szabó Rozália, aki társaival már a kezdetektől támogatta az egyesületet. Az alapító tagok feleségeiként mindig jelen voltak, sokszor helyettesítve őket a gyűléseken, így természetes módon épültek be az életmentő csapatba.

Hiányoznának, ha nem lennének

„A tűzoltást leszámítva mindent végigcsinálunk, amit a férfiak” – jelenti ki Éva az alapképzésről. A hölgyek szakmai oktatásban is részesültek, a férfiakkal együtt alapfokú tűzoltó-, esősegélynyújtó-, műszakimentő- és búvárképzéseken vettek részt. Egyrészt jobb rálátásuk nyílt arra, hogy mit is vállal a férjük, másrészt ők is alkalmasakká váltak a beavatkozásokra. A Villám női tagjai nem sokszor küzdenek tűzzel, az önkéntes tűzoltó-egyesület háttértevékenységeit viszont teljes gőzzel végzik.

„Mindenkinek megvan a saját feladata, olykor azonban elég nehéz a férfiak által uralt világban érvényesülni. Megpróbálunk minél többet segíteni, de talán épp azért, mert nők vagyunk, nem lehetünk jelen bizonyos esetekben” – mutat rá Piroska, aki árvíz sújtotta településen végzett tevékenysége során ütközött először hasonló előítéletekbe. Inkább a kívülállók kérdőjelezik meg segítségük hatékonyságát, aminek egyik oka az lehet, hogy Erdélyben még gyerekcipőben jár az önkéntesség.

„A magyarországi önkéntes tűzoltószervezeteknek sokkal több női tagjuk van, Erdélyben viszont a társadalmi előítéletek miatt ez ritkább jelenség” – fűzi hozzá Szali Mózes. Bár nem a beavatkozás a nők elsődleges feladata, háttérmunkájuk nélkülözhetetlen az életmentésben, hiszen ezzel fokozzák a férfiak hatékonyságát. Egy-egy éjszakai riasztáskor a nők készítik fel társaikat, ők azok, akik hosszabb bevetéseken átveszik a logisztikai feladatokat, ha pedig sűrűsödik a program, átveszik a teendők egy részét.

„Magyarországon a nők sokszor orvosként vagy asszisztensként csatlakoznak a tűzoltó-egyesületekhez. Erdélyben is van már példa arra, hogy egészségügyi szakemberekkel együtt tették teljessé a tűzoltócsapatot” – részletezi az egyesület elnöke a nők munkásságát. A székelykeresztúri önkéntesek is folyamatos együttműködést szorgalmaznak az egészségügyi dolgozókkal, így a csapat bárki számára nyitott, aki hivatásának érzi az életmentést.

„Rendezvényeinken, a hagyományőrző tűzoltóversenyeken, jótékonysági bálokon, a gyerekek számára szervezett foglalkozásokon, a közös főzéseken mindig jelen vagyunk” – mesélik büszkén. Az események lebonyolításában már évek óta ők játsszák a főszerepet, a ő feladtuk a beszerzés, a vásárlás, az asztalok elrendezése, a népszerűsítés. Ők foglalkoznak a protokollvendégek ellátásával is, emellett női hatásgyakorlásukkal a tombolajegyek eladásában is nélkülözhetetlenek.

Hétköznapi vészhelyzetek

A folytonos készenlétnek, a hirtelen riasztásoknak azonban jelentős lelki vetületük is van, a családi életet is befolyásolják, egy hívás sokszor teljesen felborítja az előre eltervezett programokat. „Már kezdtünk beleszokni, hogy semmi sem biztos, de az első alkalmak nagyon rosszul estek” – idézi fel Éva azokat az eseteket, amikor percek alatt rohannak ki a tűzoltó férjek a lakásból. „Ki tud még aludni, amikor a férj éjszaka közepén elmegy tüzet oltani?” – mondja Piroska, hiszen bármennyire is felkészült egy tűzoltó, mindig történhet vele valami. Életükben mindig jelen van a félelem és a féltés, hiszen nemcsak ismeretlen emberek vannak veszélyben, hanem családtagjuk is. A telefonkapcsolat hiánya, a kevés információ a kockázatos helyzetekről állandó izgalomban tartja a keresztúri tűzoltó nőket. Ők azonban épp ettől váltak erősekké.

A nagy család

Az egyesület életében a tűzoltóság és a családok összenőttek, a gyerekek is ismerik egymást. Ők is ugyanannyira magukénak érzik az önkéntességet, a tűzoltói létet, mint szüleik. „Magukra kicsi önkéntesekként tekintenek, átragadt a csapatszellem” – jegyzi meg Rozália, aki immár hivatásként tekint az önkéntességre, képtelen meglenni a tűzoltóság nélkül. „Lassan oda kerültünk, hogy a baráti körünk is a csapatból áll össze” – teszi hozzá Piroska.

Hogy kellenek-e nők egy tűzoltócsapatba? Éva szerint egészen biztosan: „Csak akkor lesz teljes egy csapat, ha van női és férfi erő is, mint a családban”.