Világrekordot döntöttek Székelyudvarhelyen

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

A legnagyobb mennyiségű töltött káposzta egy edényben – ezt a Guiness-világrekordot szerezte meg a székely anyaváros együttműködve Csíkszeredával, Gyergyószentmiklóssal, Kézdivásárhellyel és Sepsiszentgyörggyel. Kétszázötven önkéntes segítségével közel három tonnás abszolút rekord született szombaton a székelyudvarhelyi sportcsarnokban.

Veres Réka

2014. november 08., 19:342014. november 08., 19:34

2014. november 08., 21:132014. november 08., 21:13

Már pénteken elkezdődött a rekorddöntéshez szükséges előkészítő munka: az öt partnervárost képviselő 250 önkéntes részletes felkészítés – és fertőtlenítés – után 22 órakor órakor kezdte el a töltelékek készítését. A csapatokra osztott önkénteseket a partnervárosok tizenhárom legjobb szakácsa irányította, útbaigazítással látva el őket. A gigászi munka közben mindenkit a szabályok betartására buzdítottak, valamint a figyelmes göngyölítésre hívták fel a figyelmet.

Együttműködésből született a rekord

„Szeretek enni, ebből kifolyólag szeretek főzni is” – válaszolta Biró-Boér Attila arra a kérdésünkre, hogy miért csatlakozott a kezdeményezéshez. Ő egyrészt Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatalát, másrészt a Földváry Károly Hagyományőrző Huszárbandériumot képviselte önkéntesként. Elárulta, a huszár körökben is erről ismerik, általában ő felel a finomságok elkészítéséért. A huszárbandérium önkéntese szerint meglepően gyorsan ment a töltési folyamat – legalábbis ahhoz a mennyiséghez képest, amit személyenként kellett elkészíteniük a vállalkozó szelleműeknek. Csapatában fejenként 215 tölteléket kellett elkészíteniük. Az egymásra figyelés – ez a titka Biro-Boér Attila szerint a káposzta gyors töltésének. Csapatával együtt 1 óra 10 perc alatt teljesítette a göngyölítési kvótát, hatékonyságuk a munka előtti megbeszélésnek, valamint a „futószalag technikának” volt az eredménye. 

A legjobb székely szakácsok vezényelték a kísérletet

A világrekorder töltött káposzta receptjét Benedek Árpád gyergyószentmiklósi mesterszakács biztosította, akit további tizenhárom mesterszakács segített a folyamatban. A kóstolásért többek között Lukács István, a székelyudvarhelyi Küküllő szálloda éttermét vezető szakácsa is felelt.

„Mindenekelőtt finom kell legyen, ez az elsődleges kritérium, ugyanakkor megfelelően kell megpuhuljon a káposzta és a töltelék” – magyarázta a mesterszakács, hogy mire kellett figyelnie a kóstolás közben. A szálloda konyhafőnöke elárulta, hogy a világrekorder töltött káposzta titka a felhasznált hús, a savanyú káposzta, a kiváló íze pedig a füstölt csülökben rejlik.

Telt ház a hivatalos rekordkísérleten

A székelyudvarhelyi sportcsarnokban a szurkolók helyét a lelkes önkéntesek és kíváncsiskodók vették át a szombaton. Várakozás közben néptánccsoportok előadásait követhették, akik ünnepibbé tették a rekordkísérlet hangulatát a töltött káposzta ellenállhatatlan illatában. A feszültség, az izgalom, de az érdeklődők tömege is megnőtt délutánra, amikor Annabel Lawday, a Guinness World Records bírája színpadra lépett, hogy a kísérlet eredményét értékelje.

Közel három tonna egy fazékban

A közösség igazán megdolgozott azért, hogy megdöntse a rekordot – mondta el Annabel Lawday köszöntőjében. A pénteki előkészületeket is megtekintve a bíra úgy vélte, hogy a Guiness World Records szabályainak megfelelve készültek el a töltelékek. A súlyrekord meghatározásakor az üresen megmért edény és a töltelékek súlyát vette számításba, majd elárulta, hogy a végeredmény 2960 kilogramm lett, majdnem kétszerese a korábbi rekordnak. A hitelesített rekorddöntés hallatára a több száz önkéntes és kíváncsiskodó ujjongással töltötte el a sportcsarnokot, amit az ötletet kezdeményező árulánc lufiesője tetőzött.

Jótékony cél vezérelte a kezdeményezést

A Világrekord a közösségért elnevezésű akció célja egyébként a hátrányos helyzetűek megsegítése volt. Miután átvették a Guinness diplomát, a kezdeményező nagyáruház képviselői elmondták, bár a rekorddöntésben a töltelékek súlya számított, a rászorulók segítésében viszont ezek száma volt fontos, ugyanis az áruház minden elkészült töltelék után egy lejt adományozott a partnervárosok által javasolt intézményeknek.

A rekordot döntő majd három tonnát 27 104 töltelék tette ki, így az áruház egyenként ugyanennyi lejt adományozott a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal szociális osztályának, a kézdivásárhelyi gyerekelhelyező és városi szociális központnak, a gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesületnek, a sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta Otthonnak, valamint a házigazda városban működő Orbán Alapítványnak.

Nemcsak a kíváncsiskodók kóstolhatták meg

Öt intézmény és egyesület kapott pénzbeli adományt, de további negyven szociális intézmény, hajléktalanszálló, árvaház és öregotthon kap töltött káposztát adományként a 2960 kilogrammból.

Székely rekord az angol bíra szemszögéből

Annabel Lawday, a Guinness World Records bírája Londonból érkezett Székelyudvarhelyre pénteken. „A hitelesítés alatt főként a káposztára kellett figyelnem, hiszen ebben az ételben ez az egyik legfontosabb hozzávaló. Figyelembe vettem azt is, hogy hagyományos recept szerint készült-e a töltöttkáposzta. Továbbá azt vettem számításba, hogy a végeredmény ehető-e, végül, de nem utolsósorban pedig, hogy nagyobb-e a súlya, mint a korábbi rekordé” – mondta el a Székelyhonnak Annabel Lawday.

A bíra elárulta, a székely töltött káposzta nagyon finom lett – korábban már evett hasonlót, így ismerős volt az íze. Bár ittlétének nagyrészét a hitelesítéshez szükséges mérésekkel töltötte, mégis betervezte Székelyudvarhely városlátogatását hazaautazása előtt.

A korábbi rekord

Székelyudvarhely előtt az adai Gali Zoltán vendéglős kezében volt a legtöbb töltelékes káposzta elkészítése egy edényben Guiness-rekord. A vajdasági vendéglős és csapata 1418 kilogramm töltött káposztával került a rekordok könyvébe 2011-ben, amikor több mint tízezer tölteléket főzött egy 3500 literes bográcsban. Székelyudvarhelyen egy három méter átmérőjű, 4580 literes, helyi mesterektől rendelt edényben főzték meg a majdnem 2960 kilogramm töltött káposztát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Kiderült, melyik strandot zárták be ideiglenesen

Az önkormányzati fenntartású szentegyházi Liget strandon zajlott napokkal ezelőtt az a közegészségügyi ellenőrzés, amelynek eredményeként rövid időre ideiglenesen felfüggesztették a működtetést. Időközben ismét kinyitott a létesítmény.

Kiderült, melyik strandot zárták be ideiglenesen
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Több székelyudvarhelyi utcában is dolgoznak

Aknaemelési munkálatok kezdődnek pénteken Székelyudvarhely több utcájában, ezért kisebb forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Több székelyudvarhelyi utcában is dolgoznak
Több székelyudvarhelyi utcában is dolgoznak
2026. augusztus 14., péntek

Több székelyudvarhelyi utcában is dolgoznak

2026. augusztus 13., csütörtök

Nőt bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiacnál, gyorsan elkapták a tettest – frissítve

A helyi rendőrség sietett annak a nőnek a segítségére, akit csütörtökön délután bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiac közelében.

Nőt bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiacnál, gyorsan elkapták a tettest – frissítve
2026. augusztus 13., csütörtök

Felszólítást kaptak az elhagyott autók tulajdonosai Székelyudvarhelyen

Negyven, hosszabb ideje közterületen hagyott, használaton kívüli járművet azonosítottak Székelyudvarhelyen. A tulajdonosoknak tíz napjuk van arra, hogy elszállítsák autóikat.

Felszólítást kaptak az elhagyott autók tulajdonosai Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Egy lejjel szeretnék megemelni a taxis díjakat Székelyudvarhelyen

Vita alakult ki a székelyudvarhelyi önkormányzati ülésen, miután az inflációra és a növekvő költségekre hivatkozva a taxis vállalatok egy lejjel emelnék a fuvardíjakat kilométerenként. A polgármester nem szeretné, ha pont náluk lenne a legdrágább a taxi.

Egy lejjel szeretnék megemelni a taxis díjakat Székelyudvarhelyen
2026. augusztus 12., szerda

Útfelújítás kezdődik a Bethlen Gábor utcában

Újabb szakaszához érkezik a székelyudvarhelyi mobilitási projekt: csütörtöktől a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszán kezdenek útfelújításba.

Útfelújítás kezdődik a Bethlen Gábor utcában
2026. augusztus 12., szerda

Sérült medve van az út mellett a Cekend-tető közelében

Súlyosan megsérült medve van Máréfalva és a Cekend-tető között, a nagyvad a 13A jelzésű országút közelében tartózkodik. A hatóságok biztosítják a veszélyessé vált helyszínt.

Sérült medve van az út mellett a Cekend-tető közelében
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Napfogyatkozás és csillagles a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál

Részleges napfogyatkozás és a Perseidák meteorraj maximuma is látványosságot ígér szerdára, a hétvégén pedig közös csillaglesre várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál.

Napfogyatkozás és csillagles a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál
2026. augusztus 11., kedd

Az anyagiakat előteremtették, jövőre elkezdődhet a vashámor újjáépítése

Megvalósulni látszik az egyik szentegyházi álom, hiszen nem csak megterveztették, de most már az anyagiakat is sikerült előteremteni az egykori vízmeghajtású vashámor újjáépítésére. A tervek szerint jövőre már elkezdődhetnek a munkálatok.

Az anyagiakat előteremtették, jövőre elkezdődhet a vashámor újjáépítése
2026. augusztus 10., hétfő

Mi volt a hosszú hétvégi áramkimaradás oka?

Nem volt köze a hőhullámnak és a megnövekedett áramfogyasztásnak az elhúzódó hétvégi áramkieséshez Székelyudvarhelyen, de az időjárás következtében történtek a meghibásodások, amelyek miatt vízellátás nélkül maradt Udvarhelyszék egy része.

Mi volt a hosszú hétvégi áramkimaradás oka?
Hirdetés