Fotó: Thomas Campean
Egy teljes főjavításon átesett, korszerű kereskedelmi épületet romboltak és hordtak szét Székelyudvarhelyen, a II. Rákóczi Ferenc és Budvár utcák sarkán. Aggódó udvarhelyi lakosok hívták fel szerkesztőségünk figyelmét a nem mindennapi esetre, és mint a helyszínen tapasztaltuk, nyugtalanságuk nem volt indokolatlan.
2013. szeptember 29., 18:492013. szeptember 29., 18:49
2013. szeptember 29., 19:282013. szeptember 29., 19:28
Folyó év tavaszáig Székelyudvarhelyre is tervezték a teherautó-, illetve szállítóberendezéseket gyártó és forgalmazó Iveco cég képviseletének megnyitását. Az Italtruck Kft. brassói kirendeltsége fogott neki a fiók létesítésének, az épület áttervezésének és kivitelezésének. A munkálatokat be is fejezték, melynek keretében a II. Rákóczi Ferenc és Budvár utcák sarkán elhelyezkedő kereskedelmi épületet modernizálták. Új burkolatot kapott, nyílászárókat cseréltek, és tolóajtókkal látták el, belül pedig korszerű burkolati és épületgépészeti elemeket – vadonatúj fűtőtesteket, elektromos berendezéseket – szereltek. A célszerűen kialakított teret csempe- és keményfaburkolattal fedték, illetve süllyesztett plafonba beépített világítótestek adtak fényt.
„Emberi szökőár”, természetihez hasonló károkkal
Májusban az Italtruck Kft. az Iveco Capital Leasing kezelésébe helyezte az épületet, és az addig őrzött területről eltávolította az őrző-védő cég szakembereit. Az újonnan átvett épületet azonban védelem nélkül hagyta tulajdonosa. A magára hagyott ingatlan három hónap alatt úgy nézett ki, mintha szökőár érte volna. Üvegablakok, ajtók törötten hevertek a betonpadlón, amiről felszedték a faanyagot, a falakból és plafonból kihúztak minden fémhuzalt, elvitték a fűtő- és világítótesteket. Megtudtuk, hogy 18 ezer lejes elektromos transzformátort tettek üzemképtelenné a használt fémnek beadott, száz lejnél kevesebbet érő rézhuzalért. Minden kézzel elérhető fémnek lába kelt. Még az épületen kívül elhelyezett két térfigyelő kamerát is ellopták. A környéken lakók már nem tűrték a rombolást, de „a hadakban járó kártevőknek semmit sem lehet mondani”. „Nem félnek semmitől és senkitől” – magyarázta egy megtorlástól aggódó háztulajdonos. Egy másik, neve elhallgatását kérő környékbeli megjegyezte: „Mind tudjuk nagyon jól, hogy kikről van szó. Manapság azonban még ha a nevükön nevezzük is őket, durván megtorolják. Úgy mennek keresztül egy-egy környéken, mint a sáskák. Mint valami »biobuldózerek«.”
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy a rendőrségnek jelentett gyanús tevékenység után nyomozva több személynél is találtak az ingatlanból származó javakat: fűtőtesteket, fémcsöveket, huzalokat. Ellenük bűnvádi eljárást indítottak.
Ismét van őrző-védő, de van-e mit őrizni?
A 2003-as évi 333-as számú törvény ugyanakkor előírja, hogy a jogi személyek ingatlanjainak őrzése egy helyi rendőrség által elfogadott őrzési terv szerint kell történjen. Ilyen őrző intézkedések hiányában ebben az esetben a tulajdonos jogi személyt kétezer lejre büntették, nyilatkozta Filip. „Eső után köpönyeg, az épület kezelője szeptember elejétől újból őrző-védő cég szakembereit alkalmazta a lerombolt épülethez” – tette hozzá. A szóvivő újfent kiemelte, hogy a rendőrség és a lakosság közös erőfeszítése tudja csak megelőzni az effajta bűnözést. Kérte, hogy bizalommal forduljunk a rendőrséghez, ha gyanús tevékenységet látunk. Amikor a 112-es sürgősségi telefonszámot hívjuk, csak azért kell megneveznünk magunkat, mert az a bejelentés valódiságát igazolja. Személyazonosságunk azonban biztonságban marad, legtöbbször még a helyszínre kiszálló rendőrnek sincs tudomása róla. A rendőrség pedig hivatásos előzékenységből is védi a feljelentő kilétét. „A jövő évre tervezett új büntető törvénykönyv pedig részletesen foglalkozik a tanúk anonimitásával is” – zárta Filip.
Székelyudvarhelyen jártunk a szavazókörzetekben, ahol csendes, nyugodt légkörben zajlott a voksolás. Bár nagy tömegeket nem tapasztaltunk, folyamatosan érkeztek az emberek, 1-2 fő mindig volt a szavazóhelyiségekben, váltották egymást a fülkéknél.
A székelyudvarhelyi zsidóság elhurcolásának 81. évfordulóján, május 3-án Fecső Zoltán dokumentumfilmes tematikus sétával emlékezett a városból eltűnt közösségre, kiemelve a gyűlöletkeltés veszélyeit.
Teljesen átalakul Székelyudvarhely történelmi belvárosának egyik kis utcája, a Székely Támadt-vár közvetlen szomszédságában. A Tó utca modernizálása nemcsak látványos változásokat hoz, új lehetőségeket is teremthet a helyi vállalkozók számára.
Egy sérültet szállított kórházba a mentő, miután két autó összeütközött pénteken délután a 13A jelzésű országúton, Szentegyháza határában – tudtuk meg a szentegyházi tűzoltóktól.
Kultúrotthonokon, iskolákon, a községházán és más középületeken helyezhetnek el napelemeket az elkövetkező időszakban Galambfalva községben. Az 1,1 millió lej értékű projekt célja az energiaszámlák csökkentése.
Elkezdődött a régi iskolával egybeépített kultúrotthon felújítása a Bögöz községhez tartozó Székelymagyaroson. A terv az, hogy ismét a közösség találkozóhelyévé váljanak az ingatlanok.
Három utcarész egyirányúsításáról döntött a székelyudvarhelyi önkormányzat áprilisi soros ülésén; az a cél, hogy több parkolóhelyet alakítsanak ki. Mindemellett egy újabb 20 millió lejes hitelkeretet is jóváhagytak a tanácsosok.
Egy éve csődbe ment a homoródszentmártoni napköziotthont építő cég, azóta pedig teljesen leálltak a munkálatok a helyszínen. Sikerült ugyan új kivitelezőt találni, ám most anyagi gondokkal küzd a projektért felelős pályázó, a tanügyminisztérium.
Áramszünet lesz Székelyudvarhely számos utcájában kedden és szerdán javítási munkálatok miatt – közölte Facebook-oldalán a székelyudvarhelyi városháza.
A villamosenergia-hálózat karbantartási munkálatai miatt áramszünet várható április 28-án, hétfőn 9 és 16 óra között Szentegyháza falurész több utcájában – tájékoztat közösségi oldalán a város polgármesteri hivatala.
szóljon hozzá!