
Fotó: Farkas Antal
Ötödjére szervezi meg idén a Húsvéti Vásárt a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége április 16-17-én a Márton Áron téren, a helyi önkormányzat támogatásával. A kétnapos vásár hivatalos megnyitója szerdán, április 16-án déli 12 órakor kerül sorra.
2014. április 11., 13:292014. április 11., 13:29
2014. április 16., 10:592014. április 16., 10:59
Házias termékeket kóstolhatnak és vásárolhatnak az érdeklődők a több mint hatvan tej-, gyümölcs- és húsfeldolgozók bőséges portékájából, emellett méhészeti- és péktermékek, valamint kézművesek alkotásai teszik színesebbé a vásár kínálatát délelőtt tíz és délután öt óra között a Patkóban – részletezte Koszta Attila ügyvezető pénteken tartott sajtótájékoztatón.
Mint kiderült, egyre nagyobb igény van a vásárra, számos helyi termelő jelentkezett már. Az ízletes árucikkek mellett versenyeken is vehetnek részt az udvarhelyiek: idén is lesz tojásfestő verseny, melyre minden korosztályból jelentkezhetnek a gyerekek saját kezűleg díszített tojásokkal legkésőbb április 17-ig, csütörtök 15 óráig a vásár infó standjánál. A pompásan festett tojásokat a zsűri választja ki, a legsikerültebbeket értékes díjjakkal jutalmazzák a szervezők.
A legszebben terített asztalra csütörtökig, délután négy óráig lehet voksolni az infó sátornál, délután hat órakor hirdetik ki a legnépszerűbb standot, valamint a szavazók között kisorsolják a bőség kosarát.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!