
Fotó: Lukácsi Lehel
Egy kilométer járda elkészítésére elegendő támogatást hagytak jóvá Máréfalva önkormányzatának, viszont a szerződést még nem sikerült aláírni bürokratikus akadályok miatt. A település vezetősége attól tart, hogy még a különböző engedélyek beszerzése előtt beköszönt a tél, így nem sikerül elvégezni a tervezett munkálatokat, és a támogatásnak csak egy részét tudják felhasználni.
2014. október 29., 20:342014. október 29., 20:34
320 ezer lejt hagytak jóvá Máréfalva község járdáinak és bejáróinak elkészítésére a fejlesztési minisztériumnál – közölte portálunkkal Dávid Lajos polgármester, kiemelve, a tényleges szerződés-aláírás még nem történt meg. Az összegből a korábban már megépített szakaszokat folytatnák, legalább a főút egyik felén járdát biztosítva a lakóknak. Az elmúlt években a központi részeken készült el a járda, ezúttal a község végei felé haladnának.
Rövid határidő
A támogatással kapcsolatos szerződéseknek egyébként több teljesítendő feltételük van: a hatósági engedélyek beszerzése, tervek jóváhagyása, valamint a munkálatok befejezése és a költségek elszámolása december 31-ig. Az adminisztratív munka időigényessége miatt a polgármester attól tart, hogy nem sikerül befejezniük a munkálatokat az előírt határidőig, így a pénzösszegnek csupán egy részét tudják felhasználni, és nem készülhetnek el teljesen a tervezett szakaszok. Az önkormányzat értesítette a problémáról Korodi Attila környezetvédelmi minisztert, illetve Borboly Csabát, a Hargita megyei önkormányzat elnökét, arra kérve őket, próbáljanak meg olyan jogszabály-módosítást eszközölni, hogy a megpályázott összeget ne kelljen kötelezően idén felhasználni, hanem átvihető legyen a következő évre.
„A jelenlegi helyzetben ki vagyunk szolgáltatva az időjárás viszontagságainak, hiszen havazás esetén be kell szüntetnünk a munkálatokat. Ha más lehetőség nincs, megpróbáljuk a lehető leghamarabb felhasználni a támogatást, ám az is nehezíti a helyzetet, hogy az ezzel kapcsolatos szerződés aláírása egy-két hét múlva esedékes. A helyi útépítő vállalatok megfelelő felkészültséggel rendelkeznek, így kedvező időjárás esetén nagyjából három hét alatt megépíthetik a járdákat – fejtette ki Dávid Lajos.
Régi probléma
Lakossági fórumokon merült fel először a probléma, hogy Máréfalván nincsenek járdák. Ezt követően a település önkormányzata a közlekedésrendészethez fordult a halálos közúti balesetekkel kapcsolatos statisztikákat kérve, és kiderült, hogy évi egy-két ilyen eset történik, melyek okai túlnyomórészt a járdák hiányához köthetők. A község első járdaterve 2006-ban készült el, melynek nyomán az elkövetkező években sikerült is megvalósítani az elképzelések egy részét.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!