Megyei versenyt rendezett a tűzoltóság szerdán a székelyudvarhelyi stadionban. Az eseményen Székelyudvarhely, Csíkszereda, illetve Gyergyószentmiklós hivatásos tűzoltói vettek részt, akiknek négy versenyszámban kellett bizonyítaniuk rátermettségüket.
2014. június 25., 19:072014. június 25., 19:07
2014. június 25., 19:312014. június 25., 19:31
Elsőként a lehető legrövidebb idő alatt kellett felmászniuk egy épület harmadik emeletére, ezt egy ügyességi verseny követte, majd stafétaváltás következett négyszer 100 méteren, végül pedig minél gyorsabban fel kellett szerelniük a tűzoltótömlőt, és el kellett oltaniuk a célba vett tüzet. A győztesek Hargita megyét képviselhetik a vetélkedő harmadik, megyeközi szakaszában, melyre július végén kerül sor, szintén Székelyudvarhelyen. Akkor Szeben, Brassó, Maros és Kovászna megye tűzoltói is Udvarhelyre látogatnak. Ovidiu Dudu tűzoltó hadnagy portálunknak elmondta, azért tartja fontosnak az évente megrendezendő versenyt, mert a részvevők ezáltal jobban felkészülhetnek a bevetésekre.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!