Vendég képzőművészek a székelyudvarhelyi művésztelepen

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Tíz képzőművész vesz részt a III. Pulzus Művésztelepen – a július 14. és 24. között rendezett tábor a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szervezésében zajlik a Spanyár házban és annak udvarán. 

Simó Márton

2014. július 21., 17:482014. július 21., 17:48

Berze Imre szobrász, a rendezvény egyik ötlet- és házigazdája elmondta, a táborban tematikai, technikai megkötés nincsen, mindenki a saját stílusát, vizuális világát hozta magával. A távolabbi vidékekről jövők megismerkednek az udvarhelyszéki emberekkel, a tájjal, az építészeti kultúrával, amely nyomot is hagyhat az itt keletkező műveken.

A tábor zárásakor, július 24-én közös tárlaton mutatkoznak be, minden résztvevőtől egy-egy mű kerül a Haáz Rezső Múzeum Képtárába. „Arra koncentráltunk, hogy földrajzilag minél nagyobb területet fogjunk be: hogy jöhessenek ide székelyföldiek, erdélyiek és határon túliak, s egy-két igazi külföldi is” – mondta el Berze Imre.

Az első táborban hollandiai, majd orosz vendégművész jött el, ezúttal a belgrádi Maša Paunović számít „rendes” külföldinek. Mint mondta, azonnal szembesülünk a mentalitással, amelyet a külföldiek képviselnek, a látásmód, a művészi felfogás pedig ugyancsak megmutatkozik.

A következő Pulzusra egy spanyol képzőművészt, egy hölgyet szeretnének meghívni, aki máris visszajelzett. Berze Imre azt is bevallotta, hogy – bár személyi változások is történtek a múzeumnál, és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontnál – mintha lankadt volna a kezdeti lendület, s az anyagiakat is sokkal nehezebben tudták előteremteni. De bíznak abban, hogy hagyományt teremtenek, hogy részei egy általuk létrehozott folyamatnak, amely „konstruktív erózióként” markáns nyomot hagy a hely művészeti életében.

Bukta Imre Munkácsy-díjas képzőművész, egyetemi oktató pályafutása során rengeteg művésztelepen bukkant fel. Szülőfalujában, a Heves megyei Mezőszemerén maga is táborokat, kiállításokat szervez. Olyan zárványokba viszi el a képzőművészeket, hogy megtörténik a csoda: a hely emberei értik és érzik a műveket.

Bukta Imre nem először jár Udvarhelyszéken, korábban Sükőben tartózkodott egy hónapon át. Ott született egy stúdió-kiállításra elegendő képe, mintegy húsz alkotás. „Hogy mi fog Udvarhelyből képileg most megmaradni? Minden bizonnyal az épületek, az építészeti kultúra, azok a motívumok, amelyeket jártamban-keltemben látok” – mondta a művész.

Léstyán Csaba Csíkszeredában élő képzőművész a Székelyföld folyóirat képszerkesztőjeként, könyvillusztrátorként grafikai kiállításaival sokszor bemutatkozott Hargita megyében. Bevallása szerint, most is a grafika a nagy szerelme, nagyméretű képeket készít, többfajta technikát alkalmaz. „Csomag” című installációját igyekezett rajzlapra átálmodni – ez a munka marad tőle a Haáz Rezső Múzeum Képtárában. A közös tárlatot csütörtökön este 6 órakor nyitják meg Udvarhelyen, a Kossuth Lajos utca 42. szám alatti épületben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés