
Fotó: Veres Nándor
Lejárt ifj. Pui Béla tárgyalása a Marosvásárhelyi Táblabíróságon a tavalyelőtt szeptemberben elkövetett emberrablásos ügyének fellebbezésében. A bírói határozatot szerint az agresszornak polgári nevelés tanfolyamra kell mennie.
2014. április 10., 15:032014. április 10., 15:03
2014. április 10., 15:282014. április 10., 15:28
A nyomozati anyag szerint 2012. szeptember 25-én a még kiskorú ifj. Pui Béla – több tanú szeme láttára – egy iskola előtt ököllel ütlegelte a barátnőjét, majd taxiba kényszerítette és hazavitte. A gyanúsítottat még aznap őrizetbe vették, ám az ügyészség előzetes letartóztatási kérését visszautasította a bíróság, így a felelősségre vonás folyamatában szabadlábon védekezhetett. Az ütlegelés vádját később ejtették, mert a sértett fél visszavonta panaszát, ám az ellene hivatalból indított eljárás – jogtalan szabadságkorlátozás vádjával – megmaradt. A taxisofőrt pedig, akit bűnrészességgel vádoltak, felmentették. Az ügyben az alapfokú ítéletet pontosan egy éve hozták, 2013. április közepén, amikor három hónap börtönbüntetésre ítélték az agresszort, a végrehajtást azonban felfüggesztettek két év és három hónap próbaidőre. A taxisofőr elleni eljárás költségeit az állam vette át, míg ifj. Pui költségei a családot illették. Az ítéletet mind az elítélt, mind pedig a székelyudvarhelyi ügyészség megfellebbezte a Marosvásárhelyi Táblabíróságon.
A fellebbezés során az új büntető és büntetőeljárási törvénykönyv előírásai miatt – miszerint kiskorúak számára eltörölték a börtönbüntetést – a tett új jogi besorolást kapott: börtönbüntetését eltörölték, és helyette négy hónap polgárnevelési tanfolyamra kötelezték. Részvételi felügyeletéért és a büntetés végrehajtásának betartásáért a Hargita Megyei Törvényszék mellett működő büntető-felügyelő szolgálatot bízták meg. A tavalyi alapfokú ítélet egyéb részét nem változtatták, annyi kiegészítéssel, hogy a fellebbezés jogi költségei az államot terhelik. Előző ítéletét, amelyet a patkói verekedésért kapott, e határozat nem befolyásolja.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!