Védőoltás: háziorvosonként húsz adag

Megérkezett Hargita megyébe az első, influenza elleni oltóanyagszállítmány, a háziorvosi rendelők azonban egyelőre csak húsz védőoltást kapnak, ugyanis első fázisban az egészségügyi személyzetet immunizálják.

Széchely István

2012. november 18., 16:302012. november 18., 16:30

2012. november 18., 17:092012. november 18., 17:09

Elhozta a fővárosból a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság a megkésett szezonális influenza elleni oltáskampány során a megyének kiutalt első oltóanyagszállítmányt, és pénteken el is kezdődött a védőoltások szétosztása. Egy oltási szezonban általában 10-11 ezer adag szérum fogy el, így a most érkezett 5700 adag vakcina nem fedezi teljes mértékben a szükségletet. Ebből elsősorban a kórházakban, illetve más egészségügyi intézményekben dolgozókat oltják be, valamint az öregotthonok lakóit, a megyében működő háziorvosi rendelőknek egyelőre csak húsz védőoltást tudnak adni – tájékoztatott Tar Gyöngyi, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője. Ez nem protekcionizmus, ugyanis a járványtani előírásoknak megfelelően őket kell először immunizálni, hiszen betegekkel érintkeznek, tehát könnyebben megfertőződhetnek, ugyanakkor terjeszthetik is a kórokozót, ha megbetegszenek – fejtette ki Tar Gyöngyi.

Az öregotthonok megkapták a teljes szükségletet, a háziorvosi rendelőkbe viszont csak kevés oltóanyag jutott. Sajnos családorvosonként csak húsz védőoltást tudott kiutalni az igazgatóság, ezt is a kórházak szükségletéből tartották vissza, hogy a háziorvosok be tudják adni a védőoltást legveszélyeztetettebb pácienseiknek – mondta el a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője. Ugyanakkor azt is közölte, hogy az Egészségügyi Minisztérium képviselőitől arra kaptak ígéretet, hogy napokon belül újabb 5700 adag influenza elleni védőoltást utalnak ki Hargita megye számára, így várhatóan rövid időn belül elegendő mennyiségű szérum lesz a megyében.

Csáki Mária, székelyudvarhelyi családorvos pénteken már megkapta az értesítést az oltóanyag-kiutalásról, ugyanis ő oltja be a református öregotthon lakóit. Kevés oltóanyag érkezett, így az oltást a krónikus betegekre még nem terjesztették ki, így elkezdik immunizálni az öregotthon lakóit, és várják az utánpótlást, hogy pácienseiket is tudják beoltani – mondta a háziorvos. Az ő rendelőjében az ingyenes védőoltásra jogosultak közül általában nagyjából háromszázan szokták kérni az oltást. Idén a várandós nők sem kell fizessenek az influenza elleni vakcináért, de a doktornő tapasztalata szerint részükről nem nagyon van igény a védőoltásra.

Hargita megyében mintegy harmincezer személy jogosult az influenza elleni ingyenes védőoltásra, és mivel a betegség aktivitását sem közösségi, sem egyéni szinten – főként krónikus betegek esetében – nem lehet előre megjósolni, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője szeretné, ha a veszélyeztetettek közül minél többen beoltatnák magukat, hiszen minél nagyobb az átoltottsági arány a lakosság körében, a betegség járványként annál kevésbé tud terjedni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét

Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban

Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban
2026. április 28., kedd

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül

Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül
2026. április 28., kedd

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett

Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál

Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál
2026. április 22., szerda

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben

Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben
2026. április 22., szerda

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról

A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról
Hirdetés