Várni kell a szejkei gyógykezelésekre

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Nem nyitott ki a megszokott időben a szejkei kádas gyógyfürdő. Utánanéztünk a fürdő helyzetének, ugyanakkor érdeklődtünk az évek óta kihasználatlanul álló mofettáról is. A gyógyfürdő az illetékesek szerint pár hét múlva már látogatható lesz.

Dósa Ildikó

2016. április 12., 19:032016. április 12., 19:03

A városvezetéshez címzett, szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében arról írt egy olvasónk, hogy ilyenkor már nyitva szokott lenni a szejkei kádas fürdő, azonban most „rettenetes állapotok” uralkodnak a helyszínen. A panasz nyomán a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalnál érdeklődtünk, ahol közölték, hogy miután tavaly októberben lejárt a korábbi üzemeltető szerződése, az önkormányzati képviselő-testület elutasította azt a javaslatot, hogy megpályáztassák a szejkefürdői gyógykezelő működtetését.

Ennek eredményeként idén a polgármesteri hivatal fogja működtetni a szejkei gyógyfürdőt és strandot. Jelenleg kisebb karbantartási munkálatokat végeznek, ugyanakkor a kilenc régi kád közül ötöt kicserélnek, és új hőcserélő berendezést is felszerelnek. A polgármesteri hivatal számításai szerint május elsején sikerül megnyitniuk a fürdőt.

Noha közel öt éve felújították a szejkefürdői mofettát, az épület azóta kihasználatlanul áll, és egyelőre szó sincs a tervezett egészségügyi központ megnyitásáról. A polgármesteri hivatal tavaly decemberben ugyan megkapta a gyógyhatású gázak feltárásának licencét, azonban még nem kezdték meg a kitermelést.

Az engedélyeztetési dokumentációt elküldték az illetékes szerveknek, de még nem érkezett meg a jóváhagyás – tudtuk meg a polgármesteri hivatal sajtófelelősétől, aki azt is hozzátette, hogy egészségügyi létesítményről lévén szó a mofettának szigorú előírásoknak kell megfelelnie.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál

Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál
2025. július 09., szerda

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
2025. július 09., szerda

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat

Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat
2025. július 08., kedd

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező

A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező
2025. július 08., kedd

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

2025. július 06., vasárnap

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
2025. július 06., vasárnap

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand

Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand
2025. július 05., szombat

„Mondjon le! Új bányát!” – skandálták a tüntetők Parajdon

A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.

„Mondjon le! Új bányát!” – skandálták a tüntetők Parajdon
2025. július 04., péntek

Motoros baleset a Kalonda-tetőn

Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.

Motoros baleset a Kalonda-tetőn
Motoros baleset a Kalonda-tetőn
2025. július 04., péntek

Motoros baleset a Kalonda-tetőn