Van még mit tenni a turistabarát Udvarhelyért

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A Székelyudvarhely történelmi városközpontjának népszerűsítése elnevezésű program ismertetésének céljából rendezett turisztikai konferenciát csütörtökön délelőtt az udvarhelyi polgármesteri hivatal. A több mint egymillió lej értékű projektre még 2010-ben pályázott a város, a megvalósításhoz tavaly szeptemberben fogtak hozzá. A városközpontot csinosítani, turistabaráttá tenni hivatott program ismertetőjére azonban szerény számú, a vendéglátásban dolgozó szakember volt kíváncsi.

Kovács Eszter

2013. március 07., 17:352013. március 07., 17:35

2013. március 07., 21:542013. március 07., 21:54

A székelyudvarhelyi Boróka Néptáncegyüttes rövid fellépése után Bunta Levente polgármester köszöntötte a városháza dísztermében összegyűlt érdeklődőket. Az elöljáró elmondta, a rendszerváltás óta turisztikai szempontból is jelentősen fejlődött Székelyudvarhely, azonban a gondok felsorolásán kívül továbbra is van mit tenni, vannak még hiányosságok. „Arra kell választ keresnünk, hogy a turistáknak mire van szükségük. Én programpárti vagyok, úgy gondolom, sok olyan lehetőségünk van, amelyeket nem használunk ki” – rótta fel, hozzáfűzve, kiaknázatlan lehetőségeket rejt a vadászturizmus, a sétalovaglás stb. „Az árakkal is el vagyunk szállva, holott nem biztosítunk többet, mint más városok, országok. Varságon például annyiért lehet medvét lőni, mint Kirgizisztánban” – példálózott. Bunta végül hozzátette: a városvezetőség továbbra is várja a turizmusban, vendéglátásban jártas személyek javaslatait, illetve hajlandók finanszírozni a jó ötleteket.

A kávészünetben tartott sajtótájékoztatón a városvezető azt is kifejtette, hogy rendkívül hálás azoknak a vállalkozóknak, vendéglátósoknak, akik bekapcsolódtak a város életébe. „Nagyon fontosak ugyanakkor a különböző sportrendezvények, melyek alkalmanként 200–250 gyereket vonzanak Udvarhelyre az ország különböző részeiről” – tette hozzá. A polgármester egyébként elismerését fejezte ki Fazakas Szabolcsnak és a Székelyföldi Legendárium csapatának értékteremtő munkájukért.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, egyelőre bizonytalan, hogy Udvarhely idén részt tud-e venni a Bukarestben megrendezendő Romexpón. „Egyelőre nem gondolunk arra, hogy más székelyföldi városokkal együtt a szervezők politikai okok miatt nehezítik meg számunkra a részvételt” – fűzte hozzá a polgármester.

A szünetet követően Puskás Emese, a polgármesteri hivatal fejlesztési osztályának munkatársa ismertette a turisztikai projekt részleteit. A szaktanácsadó elmondta: épített öröksége mellett a falusi világnak a kispolgári életformával való ötvöződése révén Székelyudvarhelynek sajátos hangulata is van, a projekt célja ezt a hangulatot megismertetni a városba látogatókkal. Mellesleg a Regionális Operatív Program keretében, a régiófejlesztési és turisztikai minisztériumnál megpályázott projekt összértéke 1 040 694 lej, ebből mintegy 45 ezer lejes önrészt vállal az udvarhelyi önkormányzat. A program futamideje két év, a benne foglalt tevékenységekhez legtöbb egy hónapon belül fognak hozzá.

A turisztikai konferencia meghívott előadója volt még Horváth Alpár, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egyetemi adjunktusa, Mátéffy Győző, a gazdasági minisztérium Hargita megyei képviselője, Hermann Gusztáv, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egyetemi adjunktusa és Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium ötletgazdája. A konferencia szakmai beszélgetéssel zárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés