Választásokra készülődik az udvarhelyszéki RMDSZ

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Csütörtökön délután tartotta küldöttgyűlését az udvarhelyszéki RMDSZ: az ülésen a széki vezetőtestület kibővítéséről döntöttek a résztvevők, valamint hozzáfogtak a parlamenti választások előkészületeihez.

Kovács Eszter

2012. augusztus 16., 19:222012. augusztus 16., 19:22

2012. augusztus 16., 19:532012. augusztus 16., 19:53

A 211 tagból több mint 180-an vettek részt az udvarhelyszéki RMDSZ csütörtök délutáni küldöttgyűlésén Székelyudvarhelyen. A résztvevőket Verestóy Attila szenátor köszöntötte, majd a nyári helyhatósági választások eredményeit értékelte. Az elöljáró kihangsúlyozta: a szövetség nem hatalmi harcban kíván részt venni, céljuk az erős parlamenti jelenlét, hisz csupán így kerülhet a kormányzási eszközök birtokába az erdélyi magyar közösség. Folytatásként az ülésvezető bizottságot szavazta meg a testület, melyek után ennek tagjai – Antal István, Tófalvi László és Asztalos Ferenc – maguk is méltatták a választások után Székelyföldön kialakult politikai helyzetet illetve javaslatokat tettek a jövőbeli stratégiákra: Asztalos a szervezett építkezés, Sófalvi az összefogás fontosságát hangsúlyozta, Antal pedig kifejtette, hogy ugyan kétesélyes korszak következik a romániai magyarság életében, nem lát nagy veszélyt abban, hogy a szövetség mellett két másik magyar párt is versenybe száll a parlamenti választásokon. A továbbiakban helyi szervezetek elnökei, meg- és visszaválasztott polgármesterek, alpolgármesterek illetve önkormányzati képviselők számoltak be tapasztalataikról.

Az első napirendi pont részleteit Verestóy Attila vázolta a résztvevőknek, elmondta: az udvarhelyszéki RMDSZ vezetőtestület ügyvezető elnöke, Sándor Kálmán lemondott ebbéli tisztségéből, hisz egész embert követelő szerepet vállalt a LEADER programban. A megüresedett elnökségi pozíciót, a küldöttek egyöntetű támogatásával Bíró Barna Botond tölti majd be. Továbbá, széki elnökségi taggá választották Birtalan Józsefet, valamint Sófalvi Lászlót, aki megtartotta tagságát. A parlamenti választásokra való felkészülés ütemtervét az újonnan választott ügyvezető elnök részletezte. Megtudtuk, a helyi szervezetek szeptember 7-éig állíthatnak egy-egy szenátor, illetve képviselő jelöltet, az aláírásgyűjtést pedig augusztus 20-ától, tehát hétfőtől veszi kezdetét. A jelölésekre vonatkozó dokumentációt leadási határideje szeptember 10-e, melyet a jelöléséket igazoló, ezeket rangsoroló küldöttgyűlés követ október 4-én Csíkszeredában. A gyűlésen Antal István és Verestóy Attila bejelentették: jelöléseiket ezúttal is vállalni fogják. „Most még nyitott a kapu, mindenki járkálhat rajta, majd október 4-én eldől, hogy kik lesznek a jelöltjeink” – tette hozzá Verestóy.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés