
Fotó: Kristo Robert
Az oktatási rendszer alulfinanszírozása, az alacsony kezdő bérek és a korábbi juttatások megvonása miatt jövő héten sztrájkőrséget állnak, majd utcára vonulnak a tanügyben dolgozók. Hargita megyéből legalább ötvenen készülnek a fővárosi megmozdulásokra.
2013. október 22., 19:412013. október 22., 19:41
2013. október 22., 19:482013. október 22., 19:48
Az egészségügyi szektorban dolgozók után az oktatási rendszer alkalmazottai is tiltakozó megmozdulásokra készülnek országszerte, több pontban a két ágazat követelései is azonosak. A Tanügyi Szabad Szakszervezet október 28-án, 29-én és 30-án Bukarestben, a kormány épülete, valamint a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) székháza előtt áll sztrájkőrséget, de ugyanebben az időben az ország összes tanintézetében fehér karszalagot viselve japánsztrájkot is tartanak az érdekképviseleti szervezetbe tartozó pedagógusok és tanügyi alkalmazottak.
A sztrájknaptár értelmében november 6-án egy tömeggyűlés és felvonulás keretében ismét utcára vonulnak az oktatásban dolgozók. A szakszervezetnek számos követelése van, ezek között első helyen szerepel az, hogy a kormány 2014-től a bruttó hazai összterméknek (PIB) minimum hat százalékát fordítsa az oktatási rendszer finanszírozására, valamint az, hogy az költségvetési alkalmazottakra szánt költségkeret nagyobb hányadát fordítsa az állam a tanügyben dolgozók béreire. Kérik azt is, hogy a tantestületnek meghatározó szerepe legyen a tanintézetek igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsgák során, valamint azt is, hogy az országos felmérések gyakorlatibb jellegűek legyenek, vizsgálják meg például azt is, hogy a diákok a megszerzett tudást mennyire tudják alkalmazni a gyakorlatban.
A pályakezdőktől a nyugdíj előtt állókig
Nagyon fontos követelés az is, hogy a kezdő pedagógusok bérét ötven százalékkal emelje meg a kormány, ugyanis csak így csökkenthető a pályakezdő szakemberek elvándorlása – hangsúlyozta a követelésikről szóló felsorolás elején Kocs Ilona, a Tanügyi Szabad Szakszervezet Hargita megye nagy részét képviselő területi ügyvivője. Az érdekvédelmi szervezet azt is el szeretné érni, hogy a pedagógusok kapjanak ismét könyvvásárlási támogatást, az egyes fokozattal és huszonöt év régiséggel rendelkező pedagógusok esetében pedig vezessék vissza a heti tizenhat órás munkanormát, a jelenlegi tizennyolc helyett. Kérik ugyanakkor a doktorátusi juttatás visszavezetését is, valamint a nyugdíjkorhatár betöltését legtöbb három évvel megelőző korai nyugdíjazás lehetőségét, a nyugdíj értékének csökkentése nélkül. Ugyanakkor azt is szeretnék kiharcolni, hogy az ingázó pedagógusok költségeit állami pénzből térítsék meg, ne a helyi önkormányzatokat terhelje ez, mert pénzhiányra hivatkozva jelenleg sok pedagógusnak csak késve utalják ezt a polgármesteri hivatalok magyarázta Kocs Ilona, hozzáfűzve, hogy igazságtalan is a jelenleg alkalmazott gyakorlat, hiszen előfordulnak olyan helyzetek, hogy egy kisebb településről több pedagógus ingázik, mint egy nagyobb helységből.
Támogatást várnak, nem bírálatot
Az országos szakszervezet egyébként a szülők és a civil lakosság támogatására is számít a tiltakozó megmozdulások során. Kocs Ilona kérdésünkre elmondta, azt kérik a lakosságtól, hogy ne bírálják a tiltakozókat – mint az hasonló helyzetekben gyakran lenni szokott –, hanem álljanak a pedagógusok mellé a céljaik elérése érdekében szervezett megmozdulások során.
A területi tanügyi szakszervezet egyébként nagyjából 2800, udvarhelyszéki, gyergyószéki és Csíkszék egy részének tanügyi alkalmazottai nevében tiltakozik, közülük több kisbusszal mintegy ötven szakszervezeti tag utazik majd a fővárosba, a november 6-ai tömeggyűlésre és felvonulásra – tájékoztatott Kocs Ilona, azt is elmondva, hogy amennyiben nem teljesülnek céljaik, általános sztrájkra is sor kerülhet a jövőben.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!