
Fotó: Farkas Antal
Megbeszélésre hívta a Tanügyi Szabad Szakszervezet vezetősége a kormány, illetve az oktatási tárca képviselőit, és utcai megmozdulásokat helyeztek kilátásba, amennyiben nem ülnek le velük tárgyalni. A szakszervezetnek több követelése is van.
2014. május 16., 11:092014. május 16., 11:09
2014. május 16., 11:452014. május 16., 11:45
Találkozót kért a Tanügyi Szabad Szakszervezetek vezetősége a kormánytól és az oktatási minisztériumtól, a megbeszélésen kéréseiket szeretnék elmondani. Az érdekvédelmi tömörülés május 20. után utcai megmozdulásokat szervez, amennyiben nem ülnek tárgyalóasztalhoz velük – jelentette be a szakszervezet. Az oktatásban dolgozók érdekképviselete azt szeretné elérni, hogy szüntessék meg a tanintézetek fejkvóta alapú finanszírozási rendszerét, a következő három évben évente tíz százalékkal emeljék a tanügyi alkalmazottak béreit, a pedagógusok esetében csökkentsék három évvel a nyugdíjkorhatárt, és azt is kérik, hogy az igazgatókat ne politikai alapon nevezzék ki, valamint azt, hogy csökkentsék a rendszerben a bürokráciát.
Kocs Ilona, a szakszervezet területi elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy tiltakozásra egyelőre nem kerül sor, ugyanis az oktatási miniszter hétfőre megbeszélésre hívta a tanügyben dolgozók érdekvédelmi szervezetének vezetőit, így ő is részt vesz a találkozón. Csak a tárgyalások után dől el, hogy lesz-e tiltakozás, amennyiben igen, sztrájkőrségeket tartanak majd a megyeközpontokban – mondta el Kocs Ilona.
Vitás kérdés, hogy a tárca álláspontja szerint elegendő pénz van elkülönítve a tanügyi bérköltségekre és az elmúlt években a szakszervezet által megnyert perekben megítélt utólagos tanügyi fizetésemelésekre, ám a szakszervezetnél úgy tudják, előbbinek csak 80 százaléka, utóbbinak pedig csak az éves keret 60 százaléka áll a szaktárca rendelkezésére – magyarázta Kocs Ilona. Ő ezzel kapcsolatban pontos kimutatást kért a megyei közpénzügyi igazgatóságtól, valamint a megyei tanfelügyelőségtől, hogy hétfőn felkészülten mehessen az érdekvédelem és a miniszter részvételével zajló találkozóra – közölte a szakszervezet területi vezetője.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!