
Fotó: Lukácsi Lehel
Október 31-én, a reformáció emléknapján ünnepélyesen lezárják Székelyudvarhelyen a Reformáció hava rendezvénysorozatot: délelőtt tíz órától a belvárosi templomban közös istentisztelettel és úrvacsoraosztással ünnepelnek a város református gyülekezetei, majd délután öt órától mindhárom református templomban ünnepi istentiszteletet tartanak.
2014. október 30., 20:172014. október 30., 20:17
1517. október 31-én jelent meg Luther Márton nevezetes 95 tétele, amely a reformáció egyházainak kialakulását eredményezte. Székelyudvarhelyen erre az „Uram, te voltál nekünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre” hívó gondolatú sorozattal emlékeztek.
Bekő István Márton lelkipásztor portálunknak elmondta, október folyamán a három udvarhelyi református templomban szombat délutánonként felváltva tartottak istentisztelettel egybekötött előadásokat. A gyülekezetek tagjai szívesen fogadták a lehetőséget, és sorra elmentek a különböző templomi helyszínekre, a szervezőknek pedig jó volt látniuk, milyen sokan vettek részt. A reformációra való emlékezés közös megélése megerősítette: „összetartozunk, hitben és nemzetileg is” – összegezte Bekő István Márton, akit a különböző témák személyesen is megérintettek. Mint mondta, élmény volt hallania az irodalmi, zenei hagyományról, ugyanakkor előadóként is nagyon tanulságos volt számára a felkészülés és Udvarhelyszék reformációjának bemutatása.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!