
Fotó: Lukácsi Lehel
Több mint két órán át ropják majd a táncot december 17-én, szombaton a székelyudvarhelyi volt Stúdió mozi nagytermében, ugyanis tizenkilencedik születésnapját ünnepli a Kékiringó Néptánccsoport.
2016. december 12., 14:312016. december 12., 14:31
2016. december 12., 16:412016. december 12., 16:41
Both Aranka, a Kékiringó Néptánccsoport vezetője elmondta, december 17-én este hat órára várnak minden érdeklődőt, majd a műsort követően, kilenc órától táncházzal folytatják az ünneplést a Móra Ferenc Általános Iskola dísztermében. Az esemény alkalmával elbúcsúztatják a néptánccsoport végzőseit is, akik jövőre egyetemre mennek. A talpalávalót Forró István és a Kedves zenekar húzza majd.
Az est folyamán a több mint nyolcvan táncos kilenc táncot mutat be. Lesz széki, mezőségi, mezőmadarasi, vajdaszentiványi, udvarhelyszéki, egy játékosabb felcsíki, amit a kisebbek adnak elő, a végzősöké pedig egy szatmári tánc lesz. A rendezvényre hazavárják a néptánccsoport korábbi tagjait is.
A gyermekek idén betanult kalotaszegi tánccal is színpadra lépnek. „Nagyon sok munka van egy ilyen műsor összeállításában, hiszen nemcsak az új táncokat kell betanulni, hanem szükség van a folyamatos gyakorlásra, az edzőtáborokra is. Itt nyáron sem áll meg a munka” – fogalmazott Both Aranka.
A néptánccsoport vezetője arról is beszélt, hogy sok nehézséggel küzdöttek az elmúlt évek során. Most főleg a viseletekből van hiány, de „ez sosem volt akadálya a táncnak” – szögezte le. Éppen ezért mindenkinek hálás, aki valamilyen formában támogatta őket, s legfőképp a gyermekek szüleinek, akik lehetővé teszik, hogy csemetéik hetente legalább két alkalommal ott legyenek a próbákon.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!