Újrateremtett hagyomány

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

A tizenkilencedik század közepétől szerveztek unitárius találkozót Homoródfürdőn, amíg a kommunizmus ideje alatt erőszakkal be nem tiltották az egyházi gyülekezést. A kilencvenes évek végén élesztették újra a hagyományt, azóta a találkozókon több neves egyházi személy is beszédet mondott. Az idei szejkefürdői találkozást sikeresnek ítélték a szervezők.

Fülöp-Székely Botond

2014. augusztus 13., 14:002014. augusztus 13., 14:00

Száz évig tartottak unitárius találkozókat Homoródfürdön, ahova a közeli településekről érkeztek a hívek, ennek a kommunizmus elnyomó ereje vetett véget – mesélte portálunknak Kedei Mózes unitárius lelkész. A forradalom után többször is felmerült a hagyomány újraélesztésének gondolata, végül Kedei közbenjárásával ez sikerült is.

„Az egyházközösségeket látogatva észrevettem, hogy a hívek részéről is van igény a régi találkozók újraélesztésére. A konfirmandusokat utolsó vallásórájukon rendszeresen kiviszem Orbán Balázs sírjához, mivel fontosnak érzem, hogy megismerjék az egyik legnagyobb székelyt. Egy ilyen alkalommal, 1998 nyarán az emlékműtől lefelé sétálva, a székely kapuk alatt megvilágosodtam. Ekkor jutott eszembe, hogy itt is megszervezhetnénk az unitáriusok találkozóját. Ezek után a kebli-tanáccsal együtt kérést írtunk az Egyházi Képviselőtanácsnak, amely elfogadta a dokumentumot, és 1999-ben megszervezhettük a találkozót, amelyen tízezer ember vett részt” – magyarázta a lelkész.


Másfél évtizeden túl

„Az évek során az Unitárius Egyház legnagyobb személyiségei mondtak beszédeket a találkozókon. Többek között 2002-ben eljött William G. Sinkford, az Amerikai Untitárius Egyház elnöke, 2003-ban Jeffrey Teagle, az Angol Unitárius Egyház elnöke, Oustin Fitzpatrik, az angol lelkészek elnöke és 2004-ben Michael Mates, az Amerikai Egyesült Államok konzulja, aki lóháton kerülte meg a Szejkét. Már az első találkozón kopjafát állítottunk fel a színpad mellett, az ezredfordulóra pedig székely kaput készíttettünk, amelyet Orbán Balázs síremlékének közelében helyeztünk el. A mostani találkozóra is nagy lelkesedéssel készült az egyházközösség és a hívek. Úgy gondolom, sikerült elérnünk kezdeti célunkat, amely a hagyományteremtést, illetve az emberekben az unitárius és a nemzeti öntudat megerősítését foglalta magában. Idén nagyjából ezer ember vett részt az ünnepi istentiszteleten és a többi programon. Ők boldogan, élményekben gazdagon mentek haza családjukhoz, ez pedig erőt ad nekünk, hogy jövőre is megszervezzük az unitáriusok találkozóját” – részletezte Kedei Mózes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés