Újra cserélték a régi ivóvízrendszert

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Bágyban e hónap végéig elkészülnek az új ivóvízrendszerrel, melyet a megyei önkormányzat Kisvíz Programjának köszönhetően, illetve a helyi közbirtokosság segítségével sikerült megvalósítani.

Nagyálmos Ildikó

2013. október 16., 16:032013. október 16., 16:03

2013. október 16., 16:352013. október 16., 16:35

 

A településen a napokban fektetik le az utolsó szakaszon a vezetékeket, a helyiek elmondása szerint hamarosan befejeződnek a munkálatok. Bágyban egyébként nem volt vízhiány, sőt az összes környező település innen kapta a vizet.

Csoma Sándor, a bágyi közbirtokosság elnöke kérdésünkre elmondta, az ivóvízrendszer-építés a múlt év őszén kezdődött el. A falun kívülre eső, úgynevezett külső vezeték, amely a forrást köti össze a településsel, még tavaly ősszel elkészült. A megyei önkormányzat nemrég utalta át a pénzt a kivitelezőnek, jelenleg folyamatban van a házakhoz való bekötés, amit a közbirtokosság finanszíroz. „Azért, hogy levegyük a terhet a lakosságról, a közbirtokosság magára vállalta a bekötések költségét, ami 200 ezer lejre rúg. A vízhozammal nincs gondunk, de sajnos vannak olyan emberek, akik nem ügyelnek a forrásoknál, benyomatják állataikkal a kerítést” – panaszolta Csoma Sándor.

Bágyban a nyolcvanas években már kiépült a vízhálózat, ám a régi vezetékek elavultak, több helyen kilyukadtak, ezért volt fontos az új megépítése. A falun belül háromezer méter csövet fektettek le, a kívülre eső részen 2300 métert, amely a két forrást köti össze a településsel. Mint megtudtuk, összesen 145 családi házban cserélik ki a vezetéket.

A falu utcái jelenleg egy háborús övezethez hasonlítanak, keresztül-kasul ásták az amúgy is rossz állapotban lévő utakat. Csoma Sándor biztosítja a lakosságot afelől, hogy amint befejeződnek a munkálatok, még idén – szintén közbirtokossági pénzből – megjavítják az utat is.

„Minimális vízdíjat fizettünk eddig a községi önkormányzatnak, két lejt egy évben, most a bekötésnél mindenkihez felszerelték a vízórát, ami majd méri, ki mennyit fogyaszt” – mondta a faluban lakó Pál Lajos, aki attól fél, hogy a jövőben többet kell majd fizetniük az ivóvízért.

Idén tavasszal a településen járt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, és arról érdeklődött, mire lenne szükségük a bágyiaknak. Két lehetőség közül választhattak: vagy egy kilométer útszakaszt aszfaltoznak le, vagy kicserélik a régi vízvezetéket. A bágyiak az utóbbira szavaztak, így sikerült megvalósítani a tervet.

Dályában is szükséghelyzet van

A bágyi hegy másik oldalán található Székelydályában tavaly adták át a vadonatúj vízhálózatot, a vezetékekben viszont azóta sincs víz. A kányádi önkormányzat megoldást szeretne találni a vízproblémára, de nincs hozzá elegendő pénzük – mondta György Sándor polgármester. Szó esett arról is, hogy újabb forrásokat kellene befogni, viszont az önkormányzat nem tudja az összes költséget finanszírozni. Nagy Sándor, a dályai közbirtokosság elnöke kérdésünkre elmondta: a településen kívül eső, bő vízhozamú patak vizét szeretnék begyűjteni, viszont a munkálatoknak valószínűleg csak tavasszal fognak hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
2026. március 13., péntek

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen

Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök

Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök
2026. március 13., péntek

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet

Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet
2026. március 13., péntek

Fának hajtott egy autó Árvátfalván, majd egy másik is belerohant

Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.

Fának hajtott egy autó Árvátfalván, majd egy másik is belerohant
Hirdetés