
Fotó: Veres Nándor
Ismét közterületen sétálgató lovakat fogtak be a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalának munkatársai.
2013. augusztus 23., 20:192013. augusztus 23., 20:19
2013. augusztus 23., 20:242013. augusztus 23., 20:24
Habár még jóformán két hét sem telt el azóta, hogy a Rózsa utcában befogtak négy felügyelet nélkül sétáló lovat, és gazdáik „paripánként” 300 lejes bírságot kellett fizessenek, pénteken délután újabb két jószágot kellett a polgármesteri hivatal istállójába vigyenek, mivel azok szabadon kóboroltak a csereháti lakónegyed között. A tulajdonosok számára 72 óra áll rendelkezésre, hogy kiváltsák az állatokat. Az eljárás ugyanaz, a büntetés sem változott. Érdeklődni a polgármesteri hivatal műszaki igazgatóság lehet, hétköznap 8 és 15 óra között.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.
Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.
Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.
szóljon hozzá!