Újabb költöztetési tervek Buntától

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

A székelyudvarhelyi önkormányzat finanszírozná az inkubátorházat, a Bethlen Gábor utca 43. szám alá költöztetnék a lakosság-nyilvántartó irodát, öregotthont hoznának létre az Eötvös József Szakközépiskola bentlakásában – többek között ezekről beszélt Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere a csütörtöki tanácsülés napirendi pontjainak megvitatása előtt.

Fülöp-Székely Botond

2016. március 10., 17:392016. március 10., 17:39

Bunta Levente kifejtette, a város akár teljes egészében felvállalná az inkubátorház működtetésének költségeit, amire évi két-háromszáz ezer lejre lenne szükség, legalább öt évig. Ezért cserébe a polgármester azt kérte a megyei tanácstól, találjanak lehetőséget arra, hogy a „minimum egymillió lej értékű épület” Udvarhely tulajdonába kerüljön. Ezzel egyetértettek a képviselők is. 

A polgármester ugyanakkor azt szeretné, hogy a Bethlen Gábor utca 43. szám alatti ingatlanban a helyi rendőrség mellett a lakosság-nyilvántartó iroda is kapjon helyet. A Kossuth Lajos utca 20. szám alatt így több helyiség is felszabadulna, ahová civil szervezetek költözhetne be.

Bunta Levente beszámolt arról is, hogy a városháza és a református egyház sikeresen pályázott egy öregotthon létesítésére, amelyet a Márton Áron tér 6. szám alatt hoznának létre, de pénzhiány miatt a projekt egyelőre várólistára került. Most azt tervezik, hogy az Eötvös József Szakközépiskola Tompa László utcai bentlakását javítanák fel és száz férőhelyes öregotthonná alakítanák át. Az iskola bentlakása az egykori UCECOM egyik épületébe költözne. Bunta szerint a megvalósíthatósági tanulmány is hamarosan elkészül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a fúton

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a fúton
2025. július 11., péntek

Újraindultak a munkálatok, növekedett a vízszint a sóbányában

Az esőzések miatti kétnapos kényszerleállást követően pénteken újraindultak a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatok a beszakadt bányarésznél. Időközben ugyanakkor növekedett a bányában lévő víz szintje.

Újraindultak a munkálatok, növekedett a vízszint a sóbányában
2025. július 10., csütörtök

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván

Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván
2025. július 10., csütörtök

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói

A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói
2025. július 10., csütörtök

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást

Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást
2025. július 10., csütörtök

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen

Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

2025. július 09., szerda

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál

Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál
2025. július 09., szerda

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
2025. július 09., szerda

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat

Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat