
Fotó: Lukácsi Lehel
Telt ház előtt zajlott csütörtökön délután fél hattól a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében a kilencedik Príma Polgár díjátadó gálaműsorral egybekötött ünnepsége, amelyen a Príma Rádió hallgatóinak nagyszámú szavazata alapján idén újabb hat székelyudvarhelyi polgárt választottak be a „Príma családba”.
2015. március 05., 21:112015. március 05., 21:11
2015. március 06., 10:122015. március 06., 10:12
A díjazottak személyéről évről évre a székelyudvarhelyiek szavazata alapján dönt a rádió vezetősége, így a kitüntetés egyben a közösség megbecsülését is hivatott kifejezni – mondták a szervezők és a díjazottak méltatói, azaz a korábbi évek legprímábbnak választott orvosai, művészei, pedagógusai, sportolói és polgárai.
Mint Orosz-Pál Levente, a rádió igazgatója kifejtette, a díjakat ebben az évben is olyan, munkájukat odaadással végző polgárok kapták, akik Székelyudvarhely gazdasági, társadalmi vagy kulturális fejlődéséért munkálkodnak, a város hírnevét öregbítik a nagyvilágban, illetve erőfeszítéseket tesznek a magyar nemzeti öntudat megerősítéséért. A Príma-díjakat László János ötletgazda, a rádió tulajdonosa adta át, az idei nyerteseket a korábbi évek díjazottjai méltatták.
A 2014-es év legprímább sportolója a szembetegsége ellenére is kiváló eredményű tandemkerékpáros, Butu Arnold Csaba, a legkiválóbb művész Molnos Zoltán négy évtizede alkotó szürrealista festő, a legprímább pedagógus Tőkés Zsolt, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója és felvirágoztatója, a legjobb orvos Arros Melinda, a több mint 2700 pácienssel rendelkező háziorvos, a legkiválóbb polgár pedig Szabó Zoltán, azaz Kobra, a fekvőbringás világutazó lett. A tavaly bevezetett Udvarhelyért Príma-díjat – amelyet egy nem Udvarhelyen élő, de itt tevékenykedő személynek ítélnek oda – idén Ilyés Ferenc helyi születésű, jelenleg a Pick Szeged csapatában és a magyar válogatottban játszó kézilabdázó kapta. Mivel ő nem lehetett jelen, szülei vették át díját, ám hangfelvétel formájában elküldte köszönő üzenetét. A nyertesek mindegyike meghatódottan fejezte ki örömét és háláját a közösség megbecsüléséért.
A korábbi díjazottak közül is felszólaltak néhányan: Venczel László sebész például azt javasolta, hogy a már ötvenkét tagúvá bővült „Príma családnak” teremtsenek otthont: alapítsanak meg egy Príma klubot, amely akár hatékonyabban képviselhetné Székelyudvarhely polgárainak érdekeit.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!