Újabb falat találtak a székelyudvarhelyi várban

Egy újabb, egyelőre ismeretlen funkciót betöltő falat tártak fel részben a Székely Támadt-várban zajló ásatáson, amelyen az is kiderült, hogy a várfal majdnem három méter vastag, a vár tetején végighúzódó vékony kőfal voltaképpen csak egy kerítés vagy korlát szerepét tölti be, és az iskola építésekor készült.

Széchely István

2015. június 23., 19:092015. június 23., 19:09

Egy négyszer hét méteres szelvényen zajlanak a régészeti ásatások a Székely Támadt-várban, a Kornis Ferenc utcával párhuzamos várfal belső oldalán. A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régésze, Sófalvi András által vezetett csoport már közel négy méter mélyre jutott a feltárással, és ezzel párhuzamosan előbukkant a föld alól a vár eredeti fala. Egy hatalmas, méreteiben is impozáns várfal rajzolódott ki a föld eltávolításával, a mintegy két hete megnyitott szelvény helyszínén a 2,6–2,8 méteres vastagságot is elérte a Bánffy- és a Telegdy-bástyát összekötő fal mérete – tudtuk meg Sófalvi Andrástól. A szakember ugyanakkor azt is elmondta, hogy a vár tetején végighúzódó vékony, derékmagasságú kőfal nem része az eredeti várfalnak, azt csak az iskola megépülésekor húzták fel, és egy kerítés szerepét töltötte be.

A fal mentén megkezdett ásatások a vár múltjával kapcsolatos feltételezéseket erősítenek meg, ugyanakkor egyre több új kérdést is felvetnek. Tavaly, a várfalakon megkezdett külső javítások során kiderült, hogy a vártnál is izgalmasabb a műemlék múltja, ugyanis nemcsak egy egyszerű sík fal volt a Székely Támadt-vár Kornis Ferenc utcai oldala, hanem két szinten is számos ágyúállás díszítette, ugyanakkor több gerendafészket is találtak a falakban, ami a vár történetét is átírja kissé. Most a fal belső oldalán, több méter mélyen a föld alatt, a lőrések mögött egy nagy üreget találtak a régészek. Mivel a korabeli járószint alatt lehetett az ágyúállás, kellett legyen egy boltozott kamrája, így feltételezhető, hogy ez a beomlott ágyúkamra a most megtalált üreg.

A jelenlegi ásatás elsődleges célja, hogy egyértelmű választ kapjanak arra a kérdésre, volt-e vagy sem kazamatarendszer a várfal mögött – tájékoztatott Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy várni kellett a munkálatokkal, ugyanis munkavédelmi szempontból biztosítani kellett a helyszínt, de folyamatosan újabb támasztékokkal látják el a szelvényt, ahogy az ásatás egyre mélyebbre jut. A mostani régészeti szelvényt mintegy két hete nyitották meg, a kutatás befejezésére nem szabtak meg merev határidőket, hiszen vakáció van, így az iskola tevékenységét sem akadályozzák, a cél az, hogy minél nagyobb területen kutassanak, így újabb szelvények megnyitását is tervezik – fejtette ki a múzeum igazgatója.

Bővebben az Udvarhelyi Híradó 2015. június 24-én, szerdán megjelenő lapszámában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
Hirdetés