Új köntösben a homoródfürdői kápolna

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Zarándoklati hangulat fogadta szombaton a kettős ünnepre érkezőket a kétszázötven éves misézőhelyen: a környező települések papjaival, híveivel együtt adtak hálát a valahai Lázár családért és a közelmúltban felújított kápolnáért a védőszent, Keresztelő Szent János ünnepén.

Molnár Melinda

2015. június 28., 22:282015. június 28., 22:28

Mint ismeretes, 1765-ben Lázár János erzsébetvárosi örmény katolikus kereskedő a maga és fia, Lukács gyógyulása emlékére hálából Homoródfürdőn egy kis kápolnát építtetett Keresztelő Szent János születésének tiszteletére. Fenntartására P. Léstyán Mózes jezsuita húsz forintot adományozott. Belső berendezését és kegytárgyait 1766-ban vették leltárba. Napjainkban emléktáblán olvasható az adományozás, a kápolna tornácán Nepomuki Szent János fából készült szobra látható. A helybéli hívek pedig oda járnak szentmisére. A búcsúra és jubileumra készülve kívül-belül feljavították az épületet, új padok is készültek. Szombatra búcsúágakkal ékesítették a bejáratot. 

Az ünnep szónoka, Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes-plébános „a homoródi jó borvíz forrásvizénél a minden kegyelem Forrásának előhírnöke, Keresztelő János születésének ünnepén elsőként a jó Istennek adott hálát azért a nagy kegyért, hogy ez a szép kápolna nemcsak belsőleg tétetett tisztába az ünnepre, de külsőleg is ünneplőbe, új köntösbe öltözhetett”. Szólt a köszönet Major Sándornak, az anyaegyházközség, Kápolnásfalu plébánosának, valamint mindazoknak, akik akár lelkileg, erkölcsileg, akár fizikailag és anyagilag segítették e szent hajlék megújulását és megerősítését. Majd a Mindenható áldását kérték az istenházra és a jótevőkre. Ünnepi beszédében a főesperes megismételte, amit a Jordán partján Keresztelő Szent János kért: a bűnbánatot. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, ne szennyezzük éltető vizeinket, és tisztítsuk meg lelkünket-környezetünket a szennytől. Az anyaegyházközség plébánosa elsősorban Istennek mondott köszönetet, amiért méltó szent hajlékban ülhették a jubileumot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
Hirdetés