
Fotó: Barcsa István
„A szeretteiktől búcsúzó székelyudvarhelyieknek hitre hívására” szól ezentúl a szombatfalvi új ravatalozónál a Lázár Imre öntőmester és családja által a Szent György Egyházközségnek ajándékozott új harang.
2015. június 14., 19:262015. június 14., 19:26
Szombaton Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke szentmise keretében a város vezetősége, papi és lelkészi kara, valamint szépszámú részvevő jelenlétében kért áldást rá. A liturgia végén Bunta Levente polgármester mondott köszönetet. A szentmisén közreműködött a Psallite vegyeskar Simó Zsuzsa vezényletével.
A harangtesten míves betűk örökítik a jánosi evangélium örök érvényű üzenetét: „Jézus mondja: én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él.” Ugyanakkor rákerült az öntés időmeghatározása: a Ferenc pápa által meghirdetett Isteni irgalmasság éve és az adományozó harangöntő családjának a neve. A szentmise elején László Attila, a Szent György Egyházközség plébánosa köszöntötte a főpásztort, a város és a történelmi egyházak képviselőit: mindannyiuk nevében mondott köszönetet az ajándékharangért.
Tamás József püspök üdvözölte a más vallású testvéreket, az ortodox egyház képviselőit pedig anyanyelvükön köszöntötte. Bevezető gondolatában kiemelte, egyházi szokás szerint, amit a liturgiában, istentiszteleten használnak, arra áldást kérnek. Lázár Imre öntőmesternek, akinek nem ez az egyetlen ajándékharangja, azt kívánta, legyen az általa készített sok harang Isten dicsőségére és a hívek áldására.
Vízhintés és tömjénezés után előbb a püspök, majd Bekő István Márton református lelkipásztor, Rüsz Domokos unitárius lelkész és László Attila plébános szerre megszólaltatta a harangot.
Annak fontosságáról beszélt prédikációjában a püspök atya. Ez a harang elsősorban a halottakért szól. Sirák könyvéből idézett: „még a halottaktól se tagadd meg a szeretetedet”. Jelenünkben ez az emlékezésre, a sírok, temetők gondozását jelenti, de legfőképpen az értük való imádságot. Ám nem csak az elhunytakért kondul a harangszó, bennünket is figyelmeztet: napjaink meg vannak számlálva, és egyszer majd mindannyiunkat elsirat. Ennek tudatában alakítsuk életünket úgy, hogy értelmes és szép legyen.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
szóljon hozzá!