Székelyudvarhelyen az Eötvös József utca 15. szám alól a Tábor utca 7. szám alá költözött a több mint nyolc éve működő magánklinikai laboratórium.
2013. január 06., 17:392013. január 06., 17:39
2013. január 06., 17:522013. január 06., 17:52
A Serolab 2004 őszén nyílt Udvarhelyen, ahol közel kilenc éve hematológiai, biokémiai, immunológiai, valamint vizelet-, széklet- és más patológiai vizsgálatokat is elvégeznek. A Tábor utcai épületbe karácsony és szilveszter között költöztek át, január 3-tól már itt fogadják a pácienseket.
Vogel Katalin laborvezető kérdésünkre elmondta: a városban még egy hasonló labor van, mely ilyen típusú vizsgálatokat végez Udvarhelyszéken. „A labor Eötvös József utcai épülete bérelt volt, ott csupán 100 négyzetméteres felületen tudtunk dolgozni, ahová magas lépcsőn lehetett csak feljutni, valamint mozgássérült-feljárója sem volt. Ez az épület eleve labornak volt szánva, kétszer akkora felületen tudunk itt dolgozni és könnyebben be lehet jutni mindenki számára” – adta tudtunkra a laborvezető.
Mivel a Serolabnak szerződése van a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztárral, háziorvosi küldőpapírral is fogadják Székelyudvarhely, illetve a környező települések lakóit. „A biztosított betegek számára minden hónap elején tudjuk elvégezni a vizsgálatokat, mivel erre a pénztártól havonta kapunk egy bizonyos összeget, ami korán elfogy” – tette hozzá Vogel Katalin. Átlagosan 120-an térnek be a laborba naponta, de ennél jóval több mintát fel tudnának dolgozni, hiszen a vizsgálatok nagy részét központi vezérlésű, modern gépekkel végzik.
Megtudtuk, a labor ugyanazzal a személyzettel dolgozik, mint a régi épületben, és a programjuk sem változott. Ezek szerint hétköznapokon reggel 7-től 10-ig töténik a mintavétel, és délután 13 órától 15-ig pedig az eredmények kiadása. „Az eredményeket 99 százalékban még aznap ki tudjuk adni, kivéve a bakteriológiai vizsgálatok esetében, melynek analizálása több napot igényel’ – világosított fel Vogel Katalin, majd hozzátette, két éve nem emeltek a vizsgálatok árain.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!