Új elnöke lehet az MPP-nek

•  Fotó: Pál Gábor

Fotó: Pál Gábor

Szombaton kerül sor a Magyar Polgári Párt országos kongresszusára. Tisztújító gyűlést tartanak, melyen mintegy 120 küldött fog dönteni a polgáriak új vezetőségéről.

Pál Gábor

2012. október 11., 18:112012. október 11., 18:11

Szász Jenő, az MPP elnöke csütörtök délután tartott sajtótájékoztatóján a média képviselőinek beszámolt nemrégiben történt kinevezéséről és a szombaton tartandó kongresszusukról. Előbbi téma kapcsán elmondta, hiánypótló intézkedést tett a magyar kormány, amikor létrehozta a Nemzetstratégiai Intézetet. Mint elmondta, megtiszteltetés számára, hogy ennek élére őt nevezték ki.

„Az egyetemes magyarság jövőjét nem tervezte stratégiai szempontból senki. Üdvözlöm Orbán Viktor miniszterelnök úrnak ezt a döntését. Ez azt mutatja, hogy a mai magyar hivatalos kormányzati gondolkodásban nincs külön határon túli magyar ügy és külön anyaországon belüli magyar ügy. Ez pedig magáért beszél” – közölte Szász Jenő, aki hozzátette, jövő év január 1-jén kezdi meg hivatalosan működését az intézet, mely arra hivatott, hogy „a magyar döntéshozásnak segítsen, olyan stratégiákat, akcióterveket tegyen a magyar kormányzat asztalára, melyek az egyetemes magyarság szemüvegén keresztül kerültek összeállításra” – fejtette ki Szász Jenő.

„A mi dolgunk az lesz, hogy érvényes, összefüggő rendszereket építsünk ki a teljes Kárpát-medence területére. Ilyen szakterületek az egészségügy, kultúra, gazdaság, közigazgatás, sport, de egy nagyon fontos kérdés a demográfiai probléma” – közölte az intézet kinevezett vezetője.

Tisztújító ülést tartanak

Szombaton délben kezdődik a Magyar Polgári Párt országos kongresszusa. A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium dísztermében tartandó küldöttgyűlésen tisztújítást is rendeznek. Újságírói kérdésre Szász Jenő elmondta, szombatig biztos nem fog lemondani pártelnöki tisztségéről. Korábban kifejtette, hogy mind a Nemzetstratégiai Intézet vezetése, mind az MPP elnöki tisztsége teljes embert kíván, ezúttal azonban nem akart arra válaszolni, hogy valamelyik pozíciójától megválik-e vagy sem.

A közelgő román parlamenti választások kapcsán Szász hangsúlyozta, továbbra is kiáll amellett, hogy egy nemzeti válogatottat kell összeállítani, még akkor is, ha az 8–2 arányban RMDSZ-es többségű lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés