Úgy dolgozták fel a disznók húsát, mint egykor nagyszüleink

Jókedvű, mosolygó emberekkel, zenével és ínycsiklandó illatokkal telt meg a székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközpont udvara szombaton, ahol disznótoros vetélkedőt tartottak, melyen tizenegy csapat mutatta be tudását. Az esemény célja a vidéki hagyományok megőrzése, átörökítése és a közösség megerősítése volt.

Fülöp-Székely Botond

2017. február 12., 19:252017. február 12., 19:25

2017. február 12., 19:492017. február 12., 19:49

Noha a falvakról beköltözött emberek még ismerik a hagyományokat, gyerekeik már nem biztos, hogy voltak igazi disznóvágáson, amire a hétvégén lehetőségük nyílt – magyarázta lapunknak Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere. Mint mondta, ilyenkor az a cél, hogy mindenki megízlelhesse a hagyományos receptek alapján elkészített ételeket – továbböröklődjön a tudás –, meg lehessen kóstólni a sertés fülét és bőrét. Az ízeket össze sem lehet hasonlítani a boltban vásárolt húsokéval.

Rafai szerint a hasonló események közösségi szempontból is fontosak, hiszen ismeretségek, barátságok kötődnek egy-egy koccintás és beszélgetés során. A lényeg, hogy mindenki elfejti hétköznapi gondjait és kikapcsolódik.

Elsőként a hagymás vért készítettük el, amit sóval, borssal és csomborral ízesítettünk – magyarázta lapunknak Csíki Irén, a keresztúri önkormányzat csapatának főszakácsa, akit a nagy sürgés-forgás miatt alig sikerült szóra bírnunk. Mint mondta, a vért mindenki nagyon szereti a csoportból, ezért pillanatok alatt elfogy még az is, amit kóstolónak szánnak. Ezután fogtak neki a lecsipecsinek, ami kifejezetten a disznó combi részéből készül: a húst kockákra vágják, majd sóval, borssal és fokhagymával ízesítik. Ezután, kolbászt, hurkát töltöttek, miközben az agyleves is főtt.

A menü utolsó fogása a székely káposzta volt. Csíki Irén elmondta, a recepteket még édesanyjától tanulta, viszont harmincöt évet szakácsként dolgozott egy keresztúri étteremben, ahol olykor most is besegít. „Fontos, hogy az ember szívét, lelkét beleadja a főzésbe, és az is, hogy szeresse, amit csinál” – fogalmazott a szakácsnő.

Hasonló fogásokkal készült a siklódi csapat is, amit a vidékükön használt receptek szerint állítottak össze – fejtette ki Engi Attila. Amikor az ottani hagyományokról kérdeztük, példaként elmondta, a levesbe nem kockákra vágott húst tesznek, hanem a kolbászhoz használt húsból gyúrnak gombócot. Ezenkívül torma és káposztalé is került a fazékba. Az alapfűszer náluk is a só és a feketebors volt. A siklódi csapat tagjai is azt vallják, hogy az igazán finom ételek titka a szeretettel való főzés, és az is fontos, hogy összhang legyen a konyhában dolgozók között.

Stark Ernő, a magyarországi Halásziból érkezett csapat egyik tagja elmondta, testvértelepülési kapcsolat kialakításában gondolkodnak Keresztúrral, ezért kaptak meghívást és jöttek el a rendezvényre, ahol szemmel láthatóan nagyon jól érezték magukat. Azt tapasztalta, hogy már a sertés megölése is másképp történik nálunk, itt ugyanis késsel szúrják meg az állatot, míg náluk árammal végeznek vele. Az itteni hentesek a palettákon kezdik el a sertések feldarabolását, Halásziban ezt egy úgynevezett rendfán teszik meg. Ezenkívül az ételek receptje is eltérő.

Zsűri pontozott
Összesen tizenegy csapat nevezett be a disznótoros vetélkedőre,  voltak köztük helyi önkormányzatok, a három történelmi egyház, cégek stb.. A zsűri pontozta a sertések megölését, a pálinkákat, valamint a hurka, kolbász, lecsipecsi, leves, pörkölt és hagymás vér készítőit. Az általunk megkérdezett versenyzők mindegyike azt állította, a jó hangulat és a közösség miatt jött el a rendezvényre, a vetélkedő csak másodlagos dolog. A szervezőktől később megtudtuk, hogy a benevezettek közül minden csapat nyert valamilyen díjat. A rendezvényen egyébként fellépett a Mákvirágok néptánccsoport, a zenét pedig az 50 felettiek zenekara biztosította.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
2026. október 08., csütörtök

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte

Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte
2026. október 07., szerda

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került

Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került
Hirdetés