Fotó: Thomas Campean
Székelyföld autonómiájának fontosságára kívánja felhívni a figyelmet a székelyhídi születésű maratonfutó, Juhos Gábor. A sportoló ezzel a céllal szaladna végig a hét történelmi székely széken, naponta mintegy 42, összesen pedig ötszáz kilométert téve meg.
2013. szeptember 12., 19:422013. szeptember 12., 19:42
2013. szeptember 12., 20:032013. szeptember 12., 20:03
A futó szeptember 15-én, vasárnap tizenkét órakor indul a marosvásárhelyi Bolyai térről, az akció végén pedig ugyanoda érkezik majd vissza. Útja során 91 településen halad át, Udvarhelyszéken a tervek szerint szeptember 16-án Parajdon, 24-én Vargyason, Oklándon, Homoródszentpálon, Recsenyéden, Homoródszentmártonban, Patakfalván, Árvátfalván és Felsőboldogfalván, 25-én pedig Székelyudvarhelyen, Bikafalván, Bögözben, Agyagfalván, Nagygalambfalván, Betfalván, Székelykeresztúron, Csekefalván, Szentábrahámon, Magyarandrásfalván, Gagyban és Bözödújfaluban lehet vele találkozni vagy csatlakozni hozzá.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felkarolta a kezdeményezést: a futót az udvarhelyszéki régióban a helyi szervezet munkatársai autóval kísérik, amellyel csomagjait, illetve az étkeztetésére szánt gyümölcsöt, müzliszeletet és vizet szállítják. Ugyanakkor várják támogatók jelentkezését, akik hozzájárulnának a sportoló elszállásolásához Parajdon (szeptember 16.), Székelyudvarhelyen (szeptember 24.) és Csekefalván (szeptember 25.), illetve reggelit vagy vacsorát biztosítanának számára az itt töltött napokon – fejtette ki Nagy Pál, az EMNT helyi szervezetének elnöke. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a sportoló által indított mozgalomba bárki bármekkora távon bekapcsolódhat. „Egy gyergyói futó már elöljárt a jó példával: vállalta, hogy a teljes útvonalon végigkíséri Juhost” – fűzte hozzá.
A kezdeményezés érdekessége, hogy az atléta minden érintett településen elültet egy facsemetét, Székelyudvarhelyen a tervek szerint a városi parkban.
Javítási munkálatok miatt fog szünetelni az áramszolgáltatás kedden reggel kilenc és délután öt óra között több Betfalván lévő háztartásnál – közli a székelykeresztúri polgármesteri hivatal.
Négyszázhetven középiskolás vesz részt a 31. Székelyudvarhelyi Diáknapokon, amelyet május 5. és 11. között tartanak Székelyudvarhelyen. Az idei rendezvény számos újdonsággal, mesevilágot idéző tematikával és sokszínű programmal várja a fiatalokat.
A Black Comedy borzasztóan vicces, ugyanakkor helyenként igencsak elgondolkodtató előadás, amely egy zseniális színházi ötletre épül – hangzott el a Tomcsa Sándor Színházban tartott sajtótájékoztatón.
Székelyudvarhelyen jártunk a szavazókörzetekben, ahol csendes, nyugodt légkörben zajlott a voksolás. Bár nagy tömegeket nem tapasztaltunk, folyamatosan érkeztek az emberek, 1-2 fő mindig volt a szavazóhelyiségekben, váltották egymást a fülkéknél.
A székelyudvarhelyi zsidóság elhurcolásának 81. évfordulóján, május 3-án Fecső Zoltán dokumentumfilmes tematikus sétával emlékezett a városból eltűnt közösségre, kiemelve a gyűlöletkeltés veszélyeit.
Teljesen átalakul Székelyudvarhely történelmi belvárosának egyik kis utcája, a Székely Támadt-vár közvetlen szomszédságában. A Tó utca modernizálása nemcsak látványos változásokat hoz, új lehetőségeket is teremthet a helyi vállalkozók számára.
Egy sérültet szállított kórházba a mentő, miután két autó összeütközött pénteken délután a 13A jelzésű országúton, Szentegyháza határában – tudtuk meg a szentegyházi tűzoltóktól.
Kultúrotthonokon, iskolákon, a községházán és más középületeken helyezhetnek el napelemeket az elkövetkező időszakban Galambfalva községben. Az 1,1 millió lej értékű projekt célja az energiaszámlák csökkentése.
Elkezdődött a régi iskolával egybeépített kultúrotthon felújítása a Bögöz községhez tartozó Székelymagyaroson. A terv az, hogy ismét a közösség találkozóhelyévé váljanak az ingatlanok.
Három utcarész egyirányúsításáról döntött a székelyudvarhelyi önkormányzat áprilisi soros ülésén; az a cél, hogy több parkolóhelyet alakítsanak ki. Mindemellett egy újabb 20 millió lejes hitelkeretet is jóváhagytak a tanácsosok.
szóljon hozzá!