A huszonhatból hét udvarhelyszéki közigazgatási egységnek – két városnak és öt községnek – lesz új polgármestere a vasárnap lezajlott helyhatósági választások nem végleges eredménye szerint.
2016. június 06., 01:102016. június 06., 01:10
2016. június 06., 21:252016. június 06., 21:25
A megválasztott településvezetők közül Bálint Imre Elemér a veterán, ő hatodik mandátumát kezdi meg. Negyvenhét polgármesterjelölt közül választhattak az udvarhelyszéki szavazópolgárok, tizenkét településen nem született meglepetés, hiszen ott csak egyetlen jelölt indult.
A választásra jogosultak közül arányaiban Homoródszentmártonban mentek el a legtöbben voksolni, a községben meghaladta a 62 százalékot a részvételi arány. A szavazópolgárok közül a legkevesebben Zetelakán adták le voksukat az egyetlen jelöltre, ott valamivel kevesebb, mint 23 százalékos részvételi arányt mértek.
Az alábbiakban a központi választási hivatal adatai alapján az udvarhelyszéki településeken urnazáráskor mért részvételi arányokat is közöljük, valamint a rendelkezésünkre álló adatokat a megválasztott polgármesterekről.
Település Részvételi arány Nyertes
Székelyudvarhely 42,24% Gálfi Árpád
Székelykeresztúr 38,44% Rafai Emil
Szentegyháza 52,42% Molnár Tibor (korábbi alpolgármester)
Bögöz 56,90% Farkas Mózes
*Etéd 26,07 % Szőcs László
*Farkaslaka 54,96 % Kovács Lehel
Felsőboldogfalva 60,05% Sándor József
*Fenyéd 48,61% Bokor Botond
*Galambfalva 57,37% Gyerkó Levente
Homoródszentmárton 62,08% Jakab Attila
*Homoródalmás 35,23% Tikosi László
*Kányád 30,79% György Sándor
Kápolnásfalu 53,80% Benedek László
Korond 52,64% Katona Mihály
Lövéte 39,44% Mihály Dénes (független)
*Máréfalva: 39,51% Kovács Imre
*Oklánd 38,50% Cseke Miklós
*Oroszhegy 32,77% Bálint Elemér
Parajd 53,71% Bokor Sándor
Siménfalva 51,06% Péter Zoltán
*Szentábrahám 32,20% Simó Dezső Szabolcs
Székelyandrásfalva 52,25% Nagy Lajos
*Székelyderzs 50,96% István Adrián
Újszékely 45,59% Balló Zoltán
Székelyvarság 57,03% Tamás Ernő
*Zetelaka 41,17% Nagy Attila
* Ahol csak egy jelölt volt.
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
szóljon hozzá!