
Fotó: Barabás Ákos
Jótékonysági tombolaakcióval csatlakozik a székelyudvarhelyi Művelődési Ház kórusainak hagyományos karácsonyi hangversenyéhez a Balázs Ferenc Vegyeskar. Az idei, december 20-án megtartandó, az Alla Breve Vegyeskar által szervezett ünnepségen a hétéves Kovács Roland megsegítéséért koncerteznek.
2015. december 15., 15:162015. december 15., 15:16
Két csípőműtéten van túl a hétéves, székelyudvarhelyi, halmozottan sérült Kovács Roland, akinek beavatkozásaira korábban már szerveztek gyűjtést a jó szándékú helyiek. A költséges operációk után – implantátumokat ültettek be csípőjéhez – a kisfiú folyamatos kezelésre szorul, hogy végtagjainak vérkeringése s ezáltal egész testének regenerálódása mihamarabb megindulhasson. Mozgatása azonban a növekedéssel egyre nehezebbé válik – édesanyja, Fülöp Ibolya nehezen bírja megemelni –, így orvosa ajánlása szerint a lehető legrövidebb időn belül szüksége lenne egy úgynevezett állítógépre, amely megoldaná lábainak, törzsének mozgatását. A szerkezet ára körülbelül 400 ezer forint, amit a család nem tud előteremteni – mondta el Bíró Edith, a kisfiú ügyét felkaroló Balázs Ferenc Vegyeskar vezetője.
Mint ismertette, Roland műtétjét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és magánszemélyek is támogatták. A vegyeskar hozzájuk kíván csatlakozni a napokban indult tombolaakciójával, amellyel az állítógépre gyűjtenének – tájékoztatott a karvezető. A tombolaakció néhány napja kezdődött, és mostanában népszerűsítő céllal meglátogatják a cégeket, vállalkozásokat. A tombolajegyek tíz lejért vásárolhatók meg, elővételben Bíró Edithnél (0744–135 083) vagy Fülöp Ibolyánál (0743–420 843), illetve a december 20-án, vasárnap délután öt órakor kezdődő karácsonyi hangverseny helyszínén, a Városháza Szent István Termében. A rendezvényen értékes műtárgyak és kisebb nyeremények is gazdára találnak. A karácsonyi hangverseny az udvarhelyi Művelődési Ház égisze alatt működő kórusok (Alla Breve és Balázs Ferenc Vegyeskar, illetve a Székely Dalegylet) hagyományos ünnepsége, amelyet vetésforgóban szerveznek meg.
Idén az Alla Breve a soros, rendezvényén részt vesz a már említett kórusokon kívül a Szent Miklós-plébániatemplom Musica Sacra Kamarakórusa is – tudtuk meg Kovács László karnagytól, a házigazda kórus vezetőjétől. Mint kifejtette, a repertoár főként karácsonyi dalokat tartalmaz majd, és meglepetésekre is lehet számítani – újdonság lesz például, hogy a kórustagok gyerekei is fellépnek.
Kovács Roland 2008-ban született, oxigénhiánnyal. Mint a későbbiekben kiderült, emiatt agya nem fejlődik kellő ütemben, és hosszú ideig inkubátorban kellett feküdnie. Kilenc hónapos korában látószervi rendellenességeket diagnosztizáltak nála, később pedig epilepsziát. Szülei rendszeresen viszik magyarországi kezelésekre és vizsgálatokra – az egyik ellenőrzés során kiderült, hogy egyik lába rövidebb, mint a másik. Az ennek következtében kialakult csípőficam miatt szorult műtétre, amelyet két éve a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban vállaltak – ennek költségeit jóakaratú adományozóknak, illetve a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak köszönhetően sikerült előteremteni.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!