
Fotó: Thomas Campean
Nyár eleji programjairól számolt be az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács székelyudvarhelyi szervezete: egyebek mellett idén is megtartják a Nemzeti Összetartozás Napját június 4-én, jövő szerdán tartják az utolsó felolvasóestet, illetve június 2-án, hétfőn Székelyudvarhelyen koncertezik Mága Zoltán.
2014. május 28., 19:092014. május 28., 19:09
2014. május 28., 19:242014. május 28., 19:24
A trianoni emléknap alkalmából az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyi szervezete idén is megrendezi a Nemzeti Összetartozás Napját: június 4-én délután 4 óra 30 perctől megemlékezést tartanak a Millenniumi Emlékműnél. Az ünnepséget megelőzően, június 3-án az összefogás szellemében ismét megrendezik a barátságos futballkupát, ezúttal a városi sportcsarnokban.
Az este 6 és 8 óra között tartandó rendezvényre ez idáig a helyi sajtó, a városháza, az EMNT helyi szervezete, valamint az Areopolis Sportegyesület nevezett be egy-egy csapattal, azonban további jelentkezőket is szívesen látnak. „A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet idén is megrendezi a hagyományos biciklitúrát, a rendezvénybe ezúttal az EMNT helyi szervezete is beszáll. A kerekezni vágyókat szombaton, június 7-én reggel nyolc órakor várjuk a Márton Áron térre” – magyarázta Nagy Pál (képünkön), az EMNT udvarhelyszéki elnöke. A trianoni emléktúra távja 100 kilométer, az útvonalról a továbbiakban tájékoztatjuk olvasóinkat.
Erdélyi koncertturnéja részeként Székelyudvarhelyen is fellép Mága Zoltán hegedűművész az Ymiso kamarazenekar közreműködésével június 2-án, hétfőn este 7 órától a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban. Jegyek elővételben az EMNT udvarhelyi irodájában válthatók 30 lejért.
Nagy Pál továbbá felhívta a figyelmet: a tavasz óta zajló kétheti felolvasóestek szünetelnek nyáron, a sorozat utolsó kiadását szerdán, június 4-én tartják a megszokott időben és helyen (délután 6 órától a G. Caféban).
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!