Továbbra is fogy az erdő a Hargitán

Hétfőn hívott fel Lőrincz László szentegyházi erdőtulajdonos azzal a panasszal, hogy erdejéből lopják a fát, és egyben arra is megkért, hogy segítsünk neki a tolvajok tettenérésében, mivel eddigi feljelentései nyomán semmiféle eljárást nem indítottak. Megegyeztünk abban, hogy egyúttal megmutatja, az elmúlt húszévnyi tarolás után, mi maradt harminchektáros erdejéből. Kedden reggel ismét szólt a telefon, ezután elindultunk Hargitafürdőre, a Tolvajos-tetőre. Mire kiértünk, a szentegyházi rendőrség is a helyszínen volt, Lőrincz Lászlón kívül pedig három fiatal férfi.

Az erdei út mentén közel húszméteres, frissen kivágott bükkfák hevertek, kissé távolabb egy traktor állt egy fahasogatóval ellátva, egy halomban pedig frissen hasogatott, méteresre vágott tűzifa. Az erdőn dolgozókat láthatóan megleptük, aztán hosszas vitát követően, miután sikerült tisztáznunk, mit keresünk ott, elmondták, hogy teljesen legális, amit tesznek, ugyanis egy legelőtulajdonos megbízásából egy közeli területről vágtak ki tíz olyan fát, amely meg volt bélyegezve. Amikor a bélyegzés után kutattunk a törzseken, csupán két-három fán láttunk pecsétet.

Kérdésünkre, hogy honnan vannak kivágva a fák, azt a választ kaptuk, hogy az úton belüli erdőrészről húzatták ki. Azt is megtudtuk, hogy a belső rész ahhoz a kétszázon felüli hektárhoz tartozik, amelyet a szentegyházi G. Z. vásárolt fel a csíki gazdáktól. Lőrincz László mindeközben megmutatott egy, a reggeli órákban készített felvételt, amelyen az előttünk álló traktor szerepelt, mely jól láthatón az úton kívülről vontatta be a fákat, abból az irányból, ahol az ő területe van.

Állítását a traktornyomok, a frissen feltúrt föld, valamint a kisebb fákon ejtett sérülések is igazolták, így a dombon kifelé vettük az irányt, utunk során pedig rendőr is elkísért egy rövid szakaszon. Körülbelül két kilométer gyaloglás után kiértünk Lőrincz László erdejébe, ahol siralmas látvány fogadott bennünket. A magas rengeteg helyett ciheres, bokros területre értünk, itt-ott 30–40 centiméter átmérőjű csutakok, szanaszét hagyott ágak, a húsz éve tartó falopás nyomai.

„Csak azt viszik el, amit azonnal értékesíteni tudnak, az itt hagyott ágak pedig itt rohadnak el, senki nem szedi össze őket. Nem így volt ez régen, a régi emberek odafigyeltek, csak annyit vágtak ki, amennyi nekik kellett, és elpucoltak mindent maguk után. Ezeket is most vágták le – mutat oldalra a tulajdonos, ahol két fa feküdt –, még nem vitték el.” Az erdei út mentén friss fűrészpor és néhány darab felvágott méterfa hevert, bal oldalon a domb teljesen letarolva, a tetőn állt még néhány bükkfa, a meredek hágón kikapaszkodva frissen levágott csutakokat és ágakat találtunk. „Ezt egyenesen derékba vágták, másfél méterrel a földtől mocskolták meg, így egyszerűbb volt nekik, a lenti részt nem tudták hasznosítani” – mutatta Lőrincz.

Visszaindultunk, messziről hallottuk a fahasító hangját, nekiláttak feldolgozni a bükkfákat. Időközben megérkezett az erdészeti hivatal munkatársa is, aki szerint januártól kilencven százalékkal csökkent a falopások száma a környéken, de embert próbáló feladat megőrizni azt az erdőt, amelyből húsz évig mindenki hordta a fát. Elmondása szerint május végén kerül sor a tavaszi elszámolásra, amikor minden erdészt és őrt számon kérnek, a hiányt – amennyiben nem érték tetten a tolvajokat – annak az őrnek kell kifizetnie, aki abban az időszakban azon a területen felügyelt. Lőrincz László rendőri kísérettel ismét kiment megmutatni a kárt, majd írt egy újabb feljelentést. Ki tudja, hányadikat.