
Fotó: Pál Árpád
Újra kimentünk a Kerekerdőre, és ismét jókora szeméthalmot találtunk. Nem csak mi vagyunk így ezzel.
2016. augusztus 11., 17:162016. augusztus 11., 17:16
Szinte rendszerű, hogy három hetente megtelik szeméttel a Kerekerdő felé vezető út menti egyik magánterület – panaszolta lapunknak Băcescu Lajos, aki nap mint nap az említett telek mellett jár el autójával. A napokban valaki hatalmas szemetes zsákokba csomagolt ipari hulladékot vitt ki oda, volt bennük cserép, motorolajos palack, illetve ruhanemű is. Mint a panaszos rámutatott, nemcsak az említett helyszínre hordják ismeretlenek a szemetet, hanem gyakorlatilag mindenhová az út szélén.
„Már azon is gondolkodtam, hogy a szomszédokkal összepótolva vegyünk kamerákat, és szereljük fel a helyszínen” – magyarázta Băcescu, aki azért is felháborítónak tartja az állandó szemetelést, mert tavasszal saját pénzén köveztette le az utat, illetve ásatott sáncot, mások pedig arra használják, hogy megszabaduljanak a hulladéktól.
A Kerekerdőn lévő focipályánál sem rózsás a helyzet, a turisták által otthagyott szemetet ugyanis széthordja a szél, a kihelyezett szemetes zsákok tartalmát pedig kutyák hordják szét. Talán jó volna nagyobb konténereket elhelyezni a focipálya bejáratánál, ahová össze lehetne gyűjteni a hulladékot, illetve dróthálót erősíteni a kisebb kukák tárolójához – hangzottak a javaslatok a kirándulóktól, akikkel a Kerekerdőn beszélgettünk.
Az illegális szemeteléssel kapcsolatban a székelyudvarhelyi városházát is megkerestük, későbbre ígértek tájékoztatást.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!