
Edzőtáborral és külföldi turnéval kezdődött az évad a Tamási Áron Gimnáziumban működő Gereben néptánccsoportnak.
2013. október 08., 12:472013. október 08., 12:47
2013. október 08., 12:582013. október 08., 12:58
A Nemzetközi Folklórfesztiválok Szövetsége által szervezett fesztiválon vett részt az együttes, Törökország keleti részén, a szír határ mellett, Gaziantepben, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának támogatása és segítőkész emberek jóvoltából. Az elmúlt időszakban tett háromnapos utazás fáradalmait elfeledve a gerebenesek örömmel számoltak be a fesztiválélményekről: a napi két-három előadás mellett kevés idejük maradt pihenésre, városnézésre, viszont a sűrű program lehetőséget nyújtott az egymásra figyelésre, a csapatszellem fejlesztésére.
A gerebenesek délelőttönként középiskolákban mutatták be az erdélyi táncokat a török diákoknak, majd közös táncra invitálták őket az iskola udvarán. Ismeretségek, barátságok köttettek, a fiatalok örültek egymásnak, egymás táncának. Délutánonként egy-egy parkban, téren, plázában csendült fel a felcsíki muzsika a Kedves zenekar előadásában, melyre fergeteges táncot jártak a székely táncosok. Esténként a fesztivál főszínpadán mutattak be erdélyi táncokat: kalotaszegit, mezőségit, felcsíkit, megismertetve a fesztivál részvevőivel a gazdag erdélyi néptánc- és népzenekultúrát, a színes népviseletet. Fellépéseikkel minden helyszínen osztatlan sikert arattak.
Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.
Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.
szóljon hozzá!