
Fotó: Pál Gábor
Ingyenes színházi előadással és egy kis meglepetéscsomaggal kedveskedett a nyugdíjasoknak Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala az idősek világnapja alkalmából. Mivel meglepően sokan jelentkeztek az előadásra, kétszer is fel kell lépjen Kulcsár Székely Attila.
2013. október 12., 15:562013. október 12., 15:56
2013. október 12., 17:062013. október 12., 17:06
Az érdeklődök a Nyírő József Halhatatlan élet című regényéből adaptált, azonos címet viselő egyszemélyes népi vígjátékot tekinthették meg. Népszerűnek bizonyult az ajándék és a színdarab, hiszen túljelentkezés miatt két előadást is kellett rendezzenek szombaton. A Művelődési Ház jegypénztáránál lehetett belépőt váltani, ahol csütörtökön és pénteken is hosszú sorok kígyóztak.
Csütörtökön még tolongtak is a jelentkezők – tudtuk meg a helyszínen. Egy kis doboz margarint, pástétomot, sajtot, kávét és csokoládét tartalmazott a csomag, aminek nagyon örvendtek a nyugdíjasok. Ottjártunkkor, pénteken már nem volt olyan nagy a hajsza a jegyek miatt, mindenki kulturáltan várta, hogy sorra kerüljön.
György Margit például elmondta, hogy sokat jelent egy 600 lejnél kevesebb nyugdíjban részesülő személynek egy ilyen ajándék. Tavaly is jó volt, valószínűleg idén is nagyon jó lesz – tette hozzá.
Bálint Attila, az idősek világnapját szervező polgármesteri hivatal szóvivője portálunknak elmondta, valóban nagy volt a túljelentkezés, és úgy döntöttek, két előadást rendeznek szombaton délután. Az elsőre majdnem ötszázan jelentkeztek, a másodikra is több mint háromszázan. Minden részvevő kap ajándékcsomagot is.
Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.
Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.
szóljon hozzá!