Tizenöt éves fennállását ünnepelte a Hüpürcsös néptáncegyüttes

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

Tánccal ünnepelte tizenötödik születésnapját a szentegyházi Hüpürcsös Néptáncegyüttes szombaton este a helyi Gábor Áron Művelődési Házban. Számukra a néptánc nemcsak hagyományőrzés, hanem kísérletezés is – tudtuk meg az együttes vezetőjétől, Elekes Andrástól.

Veres Réka

2016. január 10., 15:232016. január 10., 15:23

2016. január 10., 21:422016. január 10., 21:42

Több mint tizenöt éve meghatározó szereplője a térség kulturális életének a Hüpürcsös Néptáncegyüttes. Legyen az a Nárciszfesztivál, a városnapok, az Őszi Hadjárat, vagy akár az Ezer Székely Leány Napja, a szentegyházi táncegyüttes a színpadon ropja. Elekes András, a táncegyüttes vezetője elmondta, a csapat születését is egy rendezvénynek köszönhetik, ugyanis évekkel ezelőtt a Nárciszfesztiválra tervezett fellépésre toborozta a táncosokat a helyi tanító. A fiatalok annyira megkedvelték, hogy nem akarták abbahagyni. Azóta több mint tizenöt év telt el, közel nyolcvanan, lelkes ifjak, fiatal házaspárok is megfordultak a csapatban, szűkebb térségünkben, de határon túl is felléptek számtalanszor – idézte fel Elekes András.

Nemcsak a fiatalabbak ropják az együttesben, hiszen a negyven évesek is helyet kapnak a színpadon, a táncházban és a közösségben. Az elmúlt évek során felléptek Németországban, Magyarországon, és az utóbbi évtized alatt sosem hiányoztak a szentegyházi és környékbeli rendezvényekről. Elekes András elárulta, hogy legközelebb a vidék tánca, az udvarhelyszéki áll az együtteshez, ezt is tanítják a csatlakozó érdeklődőknek. Noha szívügyük az erdélyi néptánc ismertetése, mégsem félnek színesebbé tenni, és maibb dalokra átformázni azt.

Repertoárjukban van egy közös produkciójuk a helybéli Gold Band zenekarral. A néptánc elemekből összeállított koreográfia másként közelíti meg a hagyományos táncot, hiszen Presser Gábor és a Quimby zenekar dalaira rophatják. Nem állnak el a kísérletezéstől és az újításoktól – mondta Elekes András, aki szerint ezzel színt visznek a fellépésekbe, de ugyanakkor fontosnak tartja az autentikus forma megtartását. 

Mint megtudtuk, idén sem maradnak el a helybéli fellépések, de az anyaországban is ropni fogja a tizenkét párból álló Hüpürcsös. Elekes András elmondta, hogy idén lesz egy közös fellépésük a Gold Banddel is.

Szombat este a lövétei Kákvirág, a zetelaki Maroknyi és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium Gereben nevű néptánccsoportjával, illetve a Gold Band zenekarral ünnepelték fennállásuk 15. évfordulóját a Hüpürcsösök. A fellépések után hajnalig tartó táncházzal szögezték le: megvan a néptánc helye a mában is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
2026. április 16., csütörtök

Székelylengyelfalván találkoznak az udvarhelyszéki egyházi kórusok hétvégén

Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.

Székelylengyelfalván találkoznak az udvarhelyszéki egyházi kórusok hétvégén
Hirdetés