
Fotó: Lukácsi Lehel
Sárgasághullám indult el Galambfalva községben az elmúlt időszakban: Kis- és Nagygalambfalváról, valamint más közeli településekről jelenleg tizennégy ilyen beteget kezelnek a székelyudvarhelyi kórház fertőző betegségek osztályán. A szakemberek szerint nem kell járványtól tartani, hiszen általában ősszel és tavasszal megnő a sárgaságos megbetegedések száma – a higiéniára azonban érdemes figyelni.
2014. november 25., 10:562014. november 25., 10:56
2014. november 25., 12:202014. november 25., 12:20
Elszórtan, látszólag egymástól függetlenül jelentkeztek a májgyulladásos esetek Kis- és Nagygalambfalván az elmúlt hetekben, de remélhetőleg nem folytatódik a sárgasághullám – fogalmaztak a települések illetékesei. A nagygalambfalvi háziorvos, Hegyi Tünde portálunknak elmondta, az első sárgaságos beteg, egy kislány körülbelül három hete jelentkezett, azóta még egy gyereknél és öt felnőttnél tapasztalták a tüneteket, az esetek között azonban mindeddig nem fedeztek fel semmiféle összefüggést: a gyerekek például két külön épületben tanultak, egy családon belül pedig nem volt több eset. Egyelőre tehát nem tudni az esetek kiváltó okát, ám az orvos véleménye szerint a legyengült immunrendszer, a szervezet lecsökkent ellenállóképessége járulhat hozzá a megbetegedés kialakulásához, és nem gyanakszik járványra. A községben ez már a második sárgasághullám az utóbbi hónapokban – mondta el Gyerkó Levente, Galambfalva község polgármestere, hozzáfűzve, valamivel több mint egy hónapja Kisgalambfalván betegedtek meg többen. Akkor a háziorvossal konzultálva, az okot keresve ellenőriztették a kutak vizének tisztaságát, ám a laborvizsgálatok sem mutattak rendellenességet. Most újabb tanácskozást terveznek, a további fertőzések elkerülése érdekében.
Növekvőben a sárgaságosok száma
Mint Bíró Judit, a székelyudvarhelyi városi kórház fertőző betegségek osztályának főorvosa érdeklődésünkre elmondta, Galambfalva térségéből hétfőn tizennégy sárgaságos beteg tartózkodott náluk, ám ez véleménye szerint nem ad okot a pánikra. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi igazgatóság vezetője is megerősítette: nincs járványveszély. Mint fogalmazott, ősszel és tavasszal van a sárgaságszezon, idén pedig nagyobb is az ilyen típusú megbetegedések száma, mint az előző években – a hepatitis A vírus által okozott akut májgyulladás kialakulásában egyebek mellett a szervezet fogékonysága és a higiéniai körülmények is szerepet játszanak.
Figyelni a higiéniára és a vízfogyasztásra
A mostani sárgaságos betegek egy része egy zártabb, hátrányos szociális helyzetben lévő közösség tagjai, de rajtuk kívül másokat, jó körülmények közt élőket is kezelnek jelenleg – a vírus a széklettel ürül, a higiéniai szabályok be nem tartása vagy akár szennyezett víz fogyasztása miatt fellépő vírusos májgyulladás elszórtan jelentkezett több környékbeli településen, Kis- és Nagygalambfalva mellett például Fiatfalván is. A betegség megelőzése érdekében ajánlott jobban odafigyelni a kézmosásra, illetve a kérdéses tisztaságú ivóvíz helyett palackozottat fogyasztani – mondta el a szakember.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!