Tizenegyen vizsgáztak sikeresen a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrségnél a meghirdetett öt operatív személyzeti állásra. A teszteredmények alapján döntik el, hogy kiket alkalmaznak.
2016. december 21., 18:492016. december 21., 18:49
Tizennégyen jelentkeztek a helyi rendőrség által meghirdetett operatív személyzeti állásokra, tizenegyüknek pedig sikerült is a fizikai alkalmassági, írásbeli és szóbeli megmérettetésből álló felvételi vizsga – tudtuk meg László Szabolcstól, az egység vezetőjétől, aki szerint a vártnál jobban teljesítettek a jelöltek. Hangsúlyozta, hogy jelenleg csak öt embert – egy diszpécsert, három rendfenntartót és egy készenléti rendőrt – tudnak alkalmazni, és a vizsgaeredmények alapján döntik majd el, hogy kik lesznek ezek.
Az újoncoknak három hónapos képzésen kell részt venniük, amely februárban kezdődik. Amint ez lejár, már tudnak éjszakai őrjáratot szervezni az egységnél. „Egyelőre annyit ígérhetünk, hogy legalább a problémásabb napokon lesz huszonnégy órás szolgálatunk nyár elejétől. A végső cél az, hogy mindennapos legyen az éjszakai őrjárat” – fogalmazott László.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!