Terepszemle a város fölött

Tekintse meg fotógalériánkat!

Hogyan fest a város felülről? Milyenek a házak, utak és emberek, illetve a település lüktetése a magasból? Egyáltalán, mit lehet látni a legmagasabb épületekről? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, amikor riportunk írásához nem hétköznapi helyszíneket választottunk.

A Szent Miklós-hegyi római katolikus templom már önmagában magasan a városközpont fölött helyezkedik el, 40 méteres harangtornya miatt elsőként erre esett a választásunk. A plébánián készségesen beengedtek a toronyba, egy jókora kulccsal kinyitották a templom oldalában található ajtót, utat engedve kíváncsiságunknak.

A bejárat küszöbét átlépni olyan érzés, mintha egy idővihar szippantaná fel a látogatót, a toronyba vezető csigalépcső öreg, ám még mindig masszív deszkáira lépve az élő múltban találjuk magunkat. Akár az 1800-as években is lehetnénk. A csigalépcső a semmiben egyszer csak véget ér, de a templom óraszerkezete mellett egy újabb lépcső elvezet a toronyba, és a vasgerendákon nyugvó, irtózatos súlyú harangok alatt megpillantjuk a várost, közel száz méter magasból.

Mintha egy teljesen idegen települést néznénk, ebből a perspektívából első ránézésre még tájékozódni is nehéz, csak a nagyobb vagy jellegzetesebb épületek adnak támpontot. Párás a délelőtti levegő, de még így is nagyon messze ellátni.

A város mintha aludna, innen szinte semmi nem látszik a lenti nyüzsgésből, a háztetők kuszaságában a szűk székelyudvarhelyi utcák is rejtve maradnak. Néhány résen azonban – mint egy húsba vágó műtéti seben át – belelátunk a város vérereit képező utcák lüktetésébe.

Programozott mozgás

Ebből a magasságból a település kis- és nagyemberei is mind egyformák, az autók is csak színükben különböznek egymástól, és mintha mindenki teljes együttműködésben, egy jól kidolgozott terv szerint mozogna, csak az időnként felhallatszó fékcsikorgások jelzik, hogy homokszem került a gépezetbe.

Bár még nincs ott az idő, a hatalmas, 1700-as évek végén öntött harangok alatt nyugtalanító arra gondolni, hogy óriási hangerővel megkondulhatnak. Egyébként még az apró érintésre is jól hallhatóan rezonálnak.

Panorámatúránk következő célpontja egy Tomcsa Sándor utcai tízemeletes tömbház. Ipari alpinizmust reklámozó felirat olvasható az oldalán, de mi inkább a kényelmesebb és biztonságosabb megoldást, a liftet választjuk.

A székelyudvarhelyi felvonók egy részébe nem szívesen lépnek be az emberek, ez azonban még viszonylag új, belső ajtaja is önműködően csukódik. Hangja ellenben egyáltalán nem megnyugtató, az ajtók csukódását jelző csilingelés után éktelen csikorgással indul, amit némán hallgatunk egészen a tizedik emeletig.

A tetőajtó zárva, így a kulcsért folytatódik a zajos liftezés. Az épület tetejét bádoglemezek borítják, bizonytalanul lépdelünk el a tető szélén található, derékig érő korlátig, de megéri: talán a legszebb panoráma innen tárul elénk.

A madarak mellettünk repülnek

A völgyben elterülő városon átkígyózó Nagy-Küküllő a tömbház mögött folyik el, a városi szakasz egy jó részét látni innen és a folyón átívelő hidak közül is négyet. Jól látszik az egész város, az épületrengetegben tarka szőnyeghez hasonlít az élénk színű, új háztetők, a régiek és a még régebbiek sokasága. A madarak itt már mellettünk repülnek.

A közelben álló művelődési ház, a gimnázium és más jellegzetes vagy nagy épület is egészen másként látszik innen, akárcsak a templomok, köztük előző terepszemlénk helyszíne, illetve a következő is.

Ez a belvárosi református templom harangtornya. Három temetés is van ezen a napon, ezért a déli harangszót még három követi. A harangozó mutatja az utat a templomtoronyban, ő megy elöl, mi követjük a félhomályban, a szűk falépcsők öreg deszkáin, közben beszélgetünk.

A harangtoronyban több ezer cseszle fogad, érthetetlen, miért telepedtek meg itt, de szemünk, orrunk, szánk és fülünk is megtelik velük, mire a torony kis ablakait ki tudjuk nyitni, a templom tetején szökdécselő barázdabillegető pár legnagyobb örömére.

A polgármester irodájába is belátni

A városközpont közepén vagyunk, a magasból figyeljük a tér körüli kora délutáni forgalmat és a mozdulatlan Vasszékely előtt cikázó gyalogosokat. Innen még a polgármester irodájába is belátni.

Észrevesszük, hogy nem vagyunk egyedül ebben a magasságban, egy közeli tömbház tetején dolgoznak, és a Benedek Elek Elméleti Líceum tetején is munkások vannak, cserepeket raknak. Az út túloldalán, az ablakok mögött rendezett sorokban, fegyelmezetten dolgoznak a készruhagyári alkalmazottak is. Lüktet a város szíve.

Utolsónak a legmagasabban található pontot hagytuk, amely a Tábor-negyedi tízemeletes tömbházsor egyik épületének teteje. Nincs ennél magasabb „kilátó” a városban, és valószínűleg ennél szebb kilátás sem.

Az itt lakóknak ez vélhetően már fel sem tűnik, bár a tömbházfelelős elmondja, tiszta időben a Fogarasi-havasokig is ellátni innen. Neki még a motokrosszversenyekre sem kell kimennie, távcsővel kényelmesen végigköveti ezeket tizedik emeleti otthonából.

Amatőr urbanisták – „városrendezünk”

Innen vesszük észre, milyen sok kihasználatlan épületfelület van a városban, ugyanis erről a tetőről rálátni az összes többire.

Be lehetne gyepesíteni ezeket, talán még kisebb bokrokat is lehetne ültetni a tetőkön, otthonosabbá tenni és belakni ezeket a felületeket is, aminek a zöldövezetek bővülése mellett közösségépítő szerepe is lenne – szárnyalnak gondolataink a magasban.

A lent kígyózó árnyékos utcákon már hűvös van, de itt fent, a hétköznapi ingerek és ingerküszöbök fölött még melegen süt a késő délutáni nap.