Teljessé válik Tamási Áron testvérének régi székely portája

Tamási Áron halálának ötvenedik évfordulója alkalmából kaput állít az író testvérének farkaslaki házához a Tamási Áron Művelődési Egyesület. A kapuállítást rendezvénysorozat kíséri.

Veres Réka

2016. május 19., 19:492016. május 19., 19:49

Tamási Áron gyakran szállt meg nővére, Fancsaliné Tamási Ágnes farkaslaki portáján, itt találta meg ugyanis az alkotáshoz szükséges nyugalmat. A házat, valamint a nemrégiben kultúrcsűrré alakított melléképületet most kapuval látják el, így válik teljessé a régi székely porta. A jubileumi megemlékezésre készülve a Tamási Áron Művelődési Egyesület nevében kérte Hadnagy Jolán, az egyesület elnöke a Farkaslaki Fehérnyikó Közbirtokosság és a helyi önkormányzat segítségét, hogy Ágnes néni kapuját, kertjét és a ház előtti kertet rendbe tegyék.

Hadnagy Jolán lapunknak elmondta, nem faragott székely kaput állítanak fel, hiszen korábban sem az volt Ágnes néni háza előtt. Az új kapu az eredeti felső, összekötő részét is tartalmazza, egyébként mindössze annyiban tér el a régitől, hogy székely csillagot faragtak a talapzatába. A munkálatok jelenleg is zajlanak, jövő hét végére, a megemlékezésre fejezik be, a sánc kialakításával és a kert rendbetételével együtt.

A jubileumi programsorozat már e hét végén elkezdődik, szombaton este nyolc órától a kovásznai Pokolsár Egyesület mutatja be a Csalóka szivárvány című színjátékot. Jövő héten, május 26-án, csütörtök délután négytől ünnepi műsorral és az író farkaslaki sírkertben lévő nyughelyének megkoszorúzásával emlékeznek Tamásira, majd hattól konferencia kezdődik a helyi Tamási Áron Művelődési Házban. Ugyanott este nyolctól Tamási Dínomdánom illata című novelláját adják elő a helyi iskolások. Pénteken délelőtt tíz órától Tamási szülői házától indul egy séta, amelyen a Tamási-emlékhelyeket járják be, délután ötkor megnyitják Jakab György fa- és csontfaragó kiállítását az író egykori elemi iskolájában, este nyolctól pedig az Ábel a rengetegben című játékfilmet vetítik a művelődési házban. Szombaton délelőtt tizenegy órától Czigány Zoltán Tamási testvéreinél című dokumentumfilmjét mutatják be a művelődési házban, délután négytől emlékmisét tartanak a farkaslaki római katolikus templomban, majd fél hatkor a kultúrcsűrben megnyitják Váradi Péter Pál és Lővey Lilla Székelyföld 1000 pillanata című fotókiállítását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés