Táborban „legyeztek” a gyerekek

Az országban elsőként rendeztek legyezőhorgász-tábort gyermekeknek Zeteváralján. A háromnapos, ingyenes táborban a „legyezés” és műlégykészítés fortélyaiba tanulhattak bele az ifjú horgászok, majd egy versenyen mérték össze tudásukat.

Széchely István

2015. július 29., 14:332015. július 29., 14:33

A Nagy-Küküllő Sporthorgász Egyesület és a marosvásárhelyi Flyfishing Extreme Egyesület az országban elsőként szervezett legyezőhorgász-tábort gyerekek számára az elmúlt hétvégén. A Zeteváralján megrendezett, péntektől vasárnapig tartó táborba 6–16 éves korú gyerekeket vártak a szervezők, húszan jelentkeztek is, többségük a környékről, de érkeztek Maros megyéből is, sőt egy New York-i részvevője is volt a gyerektábornak. Ez egyébként ingyenes volt, a szállást, étkeztetést és horgászfelszerelést a Nagy-Küküllő Sporthorgász Egyesület biztosította.

A gyerekek fele teljesen kezdő volt, másik részük számára viszont már nem volt ismeretlen a legyezőhorgászat, később a horgászversenyen is ennek alapján hozták létre a csapatokat. A horgászismeretek átadása azonban a halakról és a vizekről szóló elméleti bemutatóval kezdődött, majd szombaton a nimfás legyezőhorgászat technikáját sajátíthatták el a gyerekek a „kezdőpályán”, délután pedig az úgynevezett szárazlegyező technikát tanulhatták meg tíz felnőtt oktatótól.

Vasárnap a légykötést gyakorolták, majd egy háromórás, ötfordulós versenyt rendeztek számukra a szervezők. A kezdőket a haladókkal kettes csoportokba osztották, hogy kiegyenlítettek legyenek az esélyek, a verseny végén pedig ajándékokat és kupákat kaptak a gyerekek – számoltak be a táborról a szervezők, akik szerint a horgász ifjoncok mind nagyon jól érezték magukat, ezért jövőre is mindenképpen megszervezik a legyezőhorgász-tábort.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés